Ájtatos párbeszéd husvétra

Ember mondja:

Hogyan támadjak föl, Jézus, hogyha nem éltem soha?

Föltámadni csak az tud, ki élt és meghalt valaha.

Én csak sírok, és nem égek, mint a hitvány tűzifa.

Lélek mondja:

Sírj hát! és ne hajts a szóra hogy sírni se szabad már.

Sírj, de sírj úgy, hogy sírásod messzebb sírjon magadnál!

Ez is élet! Óh bár minden ember helyett sírhatnál!

Jézus mondja:

Hallod, hallod, Jézus mondja: »Én ontottam véremet

minden emberért, hogy jusson véremből mindenkinek:

te meg adj ma könnyeidből akinek még nincsenek!«

Ember mondja:

De hogyan lehessek főniksz, míg szememből könny szakad?

Mégha lángokat sírhatnék! mert a könny csak oltogat,

s aki nem ég és nem lángol, nem lobbanthat másokat.

Lélek mondja:

Emlékszel, hogyan sóhajtott oltárnál egy szent leány?

»Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus kiván!«

Ő is sírt, s az angyalok bús csókja kéklett ajakán.

A szent leány sóhajtása:

»Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus tanit!

De milyen boldogság ép hogy ilyen nehéz valami:

mily boldogság a keresztet gyenge vállal hordani!«