Dzsungel-idill

Jer ki, kedves, az esőtől minden újra friss.

Láttad, hogy kinyilt a másik georgina is?

Ne nevess! Csak pár szál virág tipeg körülünk:

de legalább mindeniknek külön örülünk.

Hajdan rengetegbe vágytam, legiónyi vén

góliát fa sürüjébe, kicsi Dávid én.

Érzéssel fújtam tanítóm csitri dallamát:

»Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át!«

De ma lásd, oly rémes erdő zaját hallgatom,

s ennen életem mögöttem olyan vak vadon!

Éjjel is magába húz egy ingó sűrüség,

hol az ijedt álom jár és zsombékokra lép.

Jer hát, jó itt csöpp kertünkben, mely ma újra friss!

Örülj, hogy kinyílt a »másik« georgina is.

Nékem ez a pár fa-alja époly dús világ,

mint a legnagyobb erdőség, »élni nyáron át«.

Fű között szemem ha lát egy pöttöm bogarat,

vele megy veszélyes útján, dzsungele alatt,

s tudja, mily tér egyik diófától másikig,

hol ezer csoda burjánzik, ezer rém lakik.

Sohsem ér a kert végébe. Elég messzeség

elérni a ránkborúló levelek közé,

amik olyan illatosak és keserüek,

mint e nyár, melyet alattuk élni jó veled.