Micsoda föstmény!

Eső utáni fény, különös fény, mit játszol

oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?

Utcákon, utcámon, utcákon, édes:

szeretem a mi szomorú, szeretem ami fényes.

Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csünget

az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!

S innen az emeletről - pici tókat, ingókat, elfutókat,

látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.

Talán az egész világ most csak ing és elfut és fölkap

az Égbe, mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat

engem és téged egy ecsethajszálon s majd újra elmázol

mint a felhőt és tócsát, amit senkise gyászol...

Óh jaj, mi készül itt, térben és időben, micsoda föstmény!

... Eső utáni fény, méla-friss, égő-hűs, különös fény...