Ádáz kutyám

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.

Amióta a gazdád én lettem,

ez a hely a legjobb hely tenéked:

nem érhet itt semmi baj se téged.

Rajtam csügg a szemed, hív imádás

együgyű szálán csügg, boldog ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet

valami nagy, jó hatalom mellett.

S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád

bosszújára megrablod a konyhát

s csirkét hajszolsz vadul a salátás

ágyakon át: jámbor, noha - Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,

el is tévedsz kóbor hegyeinkben;

avagy titkos kalandjaid vannak.

Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,

zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:

ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?

Hol lehetne egyéb helyed ennél?

Szimatodból ezer láthatatlan

ösvény vezet téged mindenhonnan

hívebben, mint bennünket a látás:

minden ösvény ide vezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas

gondol veled, büntet és irgalmaz,

gyötör olykor, simogat vagy játszik,

hol apádnak, hol kínzódnak látszik:

de te bízol benne. Bölcs belátás,

bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,

bizalommal tudnék én is Annál

megpihenni, aki velem játszik,

hol apámnak, hol kínzómnak látszik,

égi gazda, bosszú, megbocsátás,

s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!