A jobbak elmaradnak

Utak, kik szétszaladtok a hazába

és sorompókra leltek oly hamar,

ne vigyétek ki bús hirünket innen.

Csak mint a fuldoklóét ujja csücske,

áldozat bárányáét szalagok,

csak mint hegedhetetlen sebnyilások.

Minket lekötve tart egy furcsa léthez

mágus Szokás vagy szoptatós Remény:

álmodunk és vergődünk álmainkban.

Husunkba tépünk, mint az elvarázsolt;

némák vagyunk és süketek; a vér

betölti szánkat, vér kavarg fülünkben.

Őrületünk előtt már semmi korlát:

ó jaj, a táblákat mi összetörtük!

ó jaj, bölcs véneinket megtagadtuk!

Nem előre kell nézni a magyarnak:

a régi erkölcs jobb volt; régi mód,

régi szavak, régi ész, régi oltár.

Megvonva tőlem jövők jósa lenni,

barbár korok vátesse visszavágy

mikor még Róma állt s az ősi Vallás.

Ó magyarok! haragszik tán az Isten!

Havas tavasz korbácsa sujt; a nép

nyomorog s a gyilkolásban leli üdvét.

Jön a Barbárság, mint havas tavasz,

korbáccsal a kezében; már az ének

eresz alá némul; és az a Jobb,

aki nem ért és elmarad korától.