Pro Domo

1916.

Úgy mint a fát, ezer kicsinyek

ráznak és már a nagy fa remeg.

Ó, boldog a dús fa, nem busul:

ha rázzák, drága gyümölcse hull.

Szesznek ma meggyem drága gyümölcs:

Kelyhet ma, versem szent bora, tölts.

Meggybor, pajtások, rajta, kocints:

kicsit fanyar, de egyéb ma nincs.

A hazára az első telt pohárt:

igyunk, de szóljunk: inni nem árt.

Az emberekre a második,

hogy adjon az isten észt nekik.

Most ezt is szótlan, harmadikat,

a kedvesem kisujja miatt!

Hadd áldozom még e poharat

minden gyönyörért ami megmaradt,

jóért és rosszért, ami csak ért,

bántalmakért és bánatokért.

Fanyar nedü, vérizü, nem csoda:

mert véres földből szűrte a fa.