Háborús anthológiák

1916.

Eduárdoknak éljenektül

zengő poéták - visszafullad

szavam - míg szét zuhanva dúlnak

vad ércek és roppanva megdűl

sok büszke fal - vagy mint, ha tenger

lesz a folyóból, fúl az ember,

omlik a torony és a kémény,

korhad a tölgy - ti mint a káka

melynek az árvíz boldogsága

lubickoltok az ingyen élmény

ezrek könnyétől sós vizében

s tudjátok kiszámítva már

hogy meddig szabad nőni szépen

hogy el ne törjön a vad ár:

hajolni tudtok (törni kár!) -

s zenélni, mint a sás, a szélben,

sáshangon - hogy fonnyadtok el

ha egyszer szárazon maradtok!

ha majd a Béke énekel!

hogyan hallgattok és apadtok

ha egyszer elhallgat a szél

s csupán a szív és könny beszél!

(kicsi marad aki ma hajlik!

csöndnél a tűnt hang nyoma némább!)

azok beszélnek, kik ma némák!

Van némaság, mely messze hallik,

s sok mára visszafulladt ének

hangokkal terhes a Jövőnek!