Egy szomorú vers

melyben a költő azon panaszkodik, hogy nincsen barátja.

Nekem nem volt barátom,

tőlem mindenki fut,

társaim elkerültek

mint idegen fiut,

idegent, megvetettet,

ki mindég mostoha,

kit senki sem szerethet,

nem is szeret soha.

Magányosnak születtem,

baráttalan vagyok,

így lettem, ami lettem,

mindentől elhagyott,

mindég a szenvedésre

vitézül víni kész:

magányosság vitéze,

magam ellen vitéz,

barangoló borongó,

ki bamba bún borong,

borzongó bús bolyongó,

baráttalan bolond.

Nekem nem volt barátom,

nem is lehet soha,

örökre már belátom,

maradtam mostoha

nincs szem, amely szememben

a lelket lelje meg,

szív, mely setét szivemben

lakozni nem remeg,

lelkekkel lelkesülni

lelkem hiába vágy

lelkeknek egyesülni

nincsen menyasszonyágy.