Egy rövid vers

melyben a költő saját lelkét szólítja meg és nagyon kegyetlen dolgokat mond neki.

Ó lélek, lélek, mivé kelle válnod!

Idétlen fényre szülted ezer álmod.

Utolsót holtan hordozod magaddal,

mint holt gyermek lelkét viszi az angyal.

De néha éjjel, éjes éjszakákon

mikor magad vagy az egész világon

s az egész világ egymagadba mélyed

minthogyha megmozdulna néma méhed.

Mert ami meghalt, nincsen eltemetve,

mit megtagadtál, nincsen elfeledve

s a megölt gyermek, mint fájdalmas árnyék

kísértetes méhedbe visszajár még.