Spleen

Lakásom tétlenség szigetje

szeszély sétáló palotám

munkám az ördög kerevetje.

Ami valóság volna tán

úgy tekintem mint a felhőket

és járok a semmik után.

*

Ó jaj! megúntam a mezőket

s a várost már előbb megúntam

megúntam völgyet és tetőket.

Próbáltam élni léha gúnyban,

próbáltam élni szeretetben

és próbáltam élni magamban.

Egy sem volt élet s észrevettem

hogy éltem csak akkor lesz élet

amikor már messze mögöttem.

Amikor régen semmivé lett

életté válik a halálban

de a jelenben nincsen lélek.

Bolond gazda szolgája, lábam

ténferegve tétován topog

és érzi hogy minden hiában.