Aranyfürdő, aranyeső, Danaé

Napsugárt csipkéz a lomb és mondja: »Napsugár!

Minden aranyod a földre lehullatni kár:

lásd, mi mily örömmel isszuk égi italod!

Kár a holt földre hullatni minden aranyod.«

És a vastag fény a lombon végighömpölyög

és a levelek szélén a földre lepörög;

vagy levélről más levélre - csordultas pohár -

mint a sok-medencés kútban, kézről kézre száll.

Minden levél tartja néki pici tenyerét;

mindenik kap, mindenik ad, hiszen van elég;

meg se nyomja gyenge markát ez a drága súly

zöld széléről halkan piros napernyődre hull.

Ó te kedves, mért nem vagy most tiszta meztelen,

hogy napernyőd napos árnyát élném testeden

s szomjas hússal innád ezt az égi aranyat,

mint Danaé teste hajdan görög ég alatt!