Naiv ballada

melyben a költő elbeszéli, hogy egykor nagy sereg lányokat látott, akik liliommal lelket ölni tudnak és hogy félt tőlük és hogy kérte őket, hogy ne bántsák a lelkét, mert a költők lelke e világnak kincse.

Láttam nagy sereg lányokat

sereg lányokat liliommal. -

Akkor a lelkem fájdalommal

küzködött sok nehéz orommal

és láttam mérgezett szirommal

gyilkoló kába liliommal

jönni nagy sereg lányokat

és mondtam nékik: »Lányok,

koldus vagyok én:

de ha meghalok, mégis

e világ lesz szegény.«

Nevettek s mondtam akkor én:

»Király voltam, vittem a gályát,

térdeltem a tenger dagályát,

valamint Mithras ős bikáját

reávetvén hajóm igáját.

Király voltam, vittem a gályát.«

Nevettek, s mondtam akkor én:

»Talán király se voltam,

csak matróz siheder:

de ha meghalok, mégis

tenger sűllyed el.«

»Szerettem mindent, ami új,

szerettem mindent, ami ódon:

úsztam kanyar, gonosz folyókon

táncoltam a részeg hajókon,

némán poshadtam lusta tókon,

szerettem mindent, ami ódon

szerettem mindent, ami új:

bús zene volt a lelkem.

éltem ütemét:

ha meghalok, az Isten

behunyja egy szemét.«