Arany Jánoshoz

(Egy megzavart verselő a XX. században)

Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének:

ládd léha gáncsok lantom elborítják

s mint gyermek hogyha idegenbe szidják

édes apjához panaszkodni tér meg:

úgy hozzád én. E nemzedék szemének

gyenge e láng, bár új olajak szitják:

cintányérral mulatnak már a szittyák

s rejtett kincset sejteni rá nem érnek.

S kiáltanak: Nincs benne tűz, sem érzés!

nem takart seb kell, inkább festett vérzés!

és jönnek az új lantosok sereggel,

sebes szavakkal és hangos sebekkel:

egy sem tudja mit mond, de szóra bátor,

magát mutatni hősi gladiátor.