KORTÁRSAM R. A. HALÁLÁN

Kidölt immár sok ép, erős,

Ki velem indult és haladt;

Kevés itt fenn az ismerős:

Oh, mennyivel több föld alatt!

Reményem - elzárt völgy-fenék,

Nincs onnan út, kivezető;

Emlékezet üdítne még -

De az meg egy nagy temető.

Ott fekszenek távol, közel;

Egy-egy külön sír jeleli

Futó harcban hol estek el -

Mint a Horácok elleni.

S én a pályán vagyok ma még,

Leggyöngébb a futók között;

Fenntart egy szálnyi tartalék,

Bár testem és lelkem törött.

Még elkerült ásó, kapa -

S tán engem a sors arra tart,

Hogy visszanézve, mind csupa

Sirhalmot lássak, ravatalt.

Most a tiédet hantolák:

Im, tőlem is rá egy göröngy!

Oh! hitte volna egy világ,

Hogy te elébb bucsút köszönj?

Egy nap derült volt rád s reám:

Nem várhatál még keveset?...

De sírunk sem lész messze tán,

Ha bölcsőnk oly közel esett.

(1877 aug. 25)