IDUNA EMLÉKE

I. SÍRJÁRA

Egész teste fájdalom volt,

Egész lelke szeretet:

Az súlyától földbe hajolt,

Ez a mennybe sietett.

Fényes lelkének a mennyben

Jobb is, mint e földi szennyben;

Ott van igazi hazája,

Kedveseit oda várja.

II. VERS-KÖTETE ELÉ

Mint álló csillagot

Nem láttuk az égen,

Fényesen ragyogott,

Oh! de már estében.

(1853)