EGYNÉMELY NAGYOCSKA EMBERRE

Nagy emberek, nagy emberek,

Oh, mily kicsinyek vagytok,

Ha vész üvölt, ha reng a föld

S az ég villáma csattog!

Ilyenkor a nagyok sora

Fogyton apadva gyérűl;

Miért ne mást? - könnyhullatást

Választani kenyérűl?

Mint a hajós, midőn zajos

A tengerek dagálya,

Mindazt, miért fáradt, remélt,

Hullám közé dobálja:

A koszorút, ti nyomorúk!

Elszórni úgy siettek,

Mellyel erény s közvélemény

Övezte volt fejetek.

Még a minap kolosszilag

Verétek a felhőket,

Föl sem vevén minket, szegény

Alant járókelőket:

Most sárba - nem döntve, hanem

Önként borulva, másztok,

S annak, ki rúg, színes, hazug

Szóval allelujáztok.

Csak menjetek a förgeteg

Elől biztos tanyára;

Bárhogy mutat az öntudat:

Kényelmetek nagy ára.

Ha szintelen a honszerelem

Köntöse és kitágul:

Bölcs gondolat így ujolag

Szabatni azt - fonákul.

(1850 aug.)