A Stefánia-uton

Oh megint van kocsikorzó,

Alkonyomnak van már célja:

Mint elszánt szegény vadorzó,

A ligetbe megyek néha.

Zenés Stefánia-uton

Alkonyatkor mendegélek,

Málé szájjal nyakam nyujtom,

Mint az árva bus legények.

Míg a hintók, jőnek, jőnek,

Állok én az utszegélyen...

Szivem átadnám egy nőnek,

Isten engem ugy segéljen.

Sőt már titkon választottam

Egy szép asszonyt szeretőül,

Ottan száll a hintó, ottan,

És a hintón az a nő ül.

Barna fátyla széllel lebben

És a haja szőke, szőke...

Viszonyunkat a legszebben

Fantáziám már megszőtte.

Száll a hintó, én meg várok,

Állok, állok, mint a gólya -

Ó, hogy ide érte járok,

Fogalma sincs neki róla.

...Lennék lova kocsijában,

Csengő patkóm szikrát hányna

S akkor ő jönne utánam

Nem mindig én ő utána.