Et cibus et potus, qui huc ministrabitur nobis, Dignante monine, nutriant membra nostra. Absint tricae, nugae, facessat foeditas linguae, Spurca nec inprobitas hic sua iura promat. Crapula hinc fugiat, ventrem nec gula distendat, Nullumque poellorum hic sit certamen Amen.
[Ez az étel-ital, melyet itt feltálalnak nekünk, Isten kegyelméből tagjainkot fogja táplálni. Távol legyenek a bajok, a hazug beszédek, szűnjék meg a nyelv ocsmánysága, s a szennyes becstelenség ne lépjen itt jogaiba. A részegeskedés fusson innen, és a torkosság se terpessze elő hasát, s a gyermekek között se legyen itt viszálykodás.]
Ez asztalhoz mostan kik letepedünk,
Szükség az Úr Istent öszvességgel kérnünk,
Hogy mind ételt, italt, kikkel részeltetünk,
Szent áldomásával adja elkeltenünk.
Távozzanak tőlünk garázdálkodások,
Szóbeli hívságos csácsogdologások,
Szemtelenségeken való vigasságok,
Kikből fajzattanak paráználkodások.
Gőzködő italnak se legyen itt helyje,
Tobzódással magát senki se terhelje,
Mit gyomrában betölt, azt meg is viselje,
Okádta moslékát se nyalja, se nyelje.
Ne felejtse senki el keresztyénségét,
Sőt itt emelgesse ékes zöld cégérét,
Viselje zabláján nyelvét és beszédét,
Szíviben forgatván az Isten félelmét.
Illyen lakodalmon illet embereket,
Istenes élető, hív keresztyéneket,
De akik mindenütt követik kényeket,
Fige helyett falják sovány kökényeket.
Űzzék, teljesítsék maszlagosságokot,
Doboló, tomboló sok rusnyaságokot,
Trágár bolondoknak kik gyűjtik számokot,
Gyönyörködésekkel hallgatván szavokot.
Szaporodnak mostan köztünk illyen hőssek,
Efféle frisséggel kik igen gőgössek,
Sokan feledkeznek arról is, hogy nőssek,
Dicsekedvén azzal, hogy ők förtelmessek.
Így látjuk most lenni világ állapatját,
Nevelten-neveli sok csintalanságát,
Moslék embereknek osztja alafáját,
S csak vicgaságokra tekergeti nyakát.
Irtogasd, Úr Isten, az sok gonoszságot,
Az kegyes életnek ki torkára hágott,
Gyomláld ki közzüllünk az oktalanságot,
Talpára állatván az szép jámborságot.
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论