[Az Úr engem sanyaríta]

Ut et rosa spinis, et lilia premuntur urticis Amor et amator sic iuncta spineta ferunt. Nil tam dulce extat, quod non austeritas tangat: Nulli unquam homini, mel sine felle datur.

[Valamint a rózsát a tövisek és liliomot a csalán elnyomja, Úgy a szerelem és a szerető összefonódott töviseket hord. Nincs semmi olyan édes, amit a ridegség ne érintene, Egyetlen embernek sem adatik meg a méz epe nélkül.]

Az Úr engem sanyaríta,

Nyavalyák közé szoríta,

Szívemen nagy sebet nyita,

Kivel magához voníta.

Oltoványkámot kivevé,

Szép jó voltát megkedvellé,

El nem töré s meg sem szegé,

Maga kertébe viteté.

Amely kertet sem dér, ragya,

Zápor s kőeső sem járja,

Veteményét nem fogyatja,

Hasznát csak az Úrnak adja.

Teljék kedve s akaratja,

Övét vette s övét tartja,

Minthogy jó szemmel is látja,

Legyen szerelmes magzatja.

Segélj engemet, Istenem,

Engedd is búmban pihennem,

Ne hagyj megkedvetlenednem.

Adj veled örökké élnem.