[Reménségem]

Reménségem

vagyon nékem

az én gondviselő, kegyes Istenembe;

Hogy el nem hágy,

sőt meg is áld

lelki, testi minden kedves szükségembe.

Szent természeti

őtet követi

S nem akadoztathatja vétkembe.

Irgalmasság,

Szép igazság

környöközi az ő kegyes természetit;

Így ez okon

semmi módon

maga elől el nem taszít soha senkit.

Csak azt kívánja,

hogy szánja-bánja

ki-ki bűnit, el is hagyja vétkit.

Mert ki megtér

s kegyelmet kér,

jó voltához nem fér, hogy ő azt elhagyja;

Mindent megnyér,

ki kérni mér

szent Fiáért tőle, fia maga mondja.

Mennyen felyül ér

irgalma, kit mér

annak, ki őtet féli és várja.

Az én vétkem

penig nékem

elviselésemhez lévén igen terhes,

Kérlek, Uram

figyelmezz rám,

segíts, könnyíts, s légy is énnekem kegyelmes,

Bűnöm bűziben,

pokol tüziben

ne engedjed, hogy lehessek részes.

Itíleted,

uram, ne tedd

méltó haragodnak nyomós mértékére.

Tekingetvén

nem úgy az én

vétkemre, mint Fiad kiöntött vérére.

Én érdemetlen

és elégtelen

igazítlak csak az ő érdemére.

Ennél teljesb,

tökéletesb

igazulásomnak módját nem lölhetem,

Fiad bérét,

piros vérét

hitem által hogyha lelkemre vehetem.

Magam érdemét,

mint szennyem tetvét,

mustra nélkül csak hátam megé vetem.