HATALMASKODÓK ELLEN


Ha az Isten nékem
Setétségben fényem,
S őrzi is életemet,
Mi erő rettegtet,
S csalárdság féltethet,
Hogy ronthassa fejemet?
Bár álnokoskodjék,
Titkon ólálkodjék,
Nem szegi meg kedvemet.

Egyedül ellenem
Álnok ellenségem
Készítvén teljes hadát,
Hogy engem, nyavalyást,
Fogatván mindjárást
Vigasztaltassa magát,
De amely álnok tőrt
Én nyavalyámra tött,
Magára fordult s akadt.

Bár teljes tábora
Nyilát már rám szórja,
Ártalmas dárdáival,
Fenyegető tőrét
S vérben forgó szemét
Rám vesse pártosival,
Bátran az ő harcát
Nézem, s nagy táborát,
Semmi háborúimmal.

Egyet kértem s kérek,
Mind amíglen élek,
Szívem szerint szüntelen,
Minden rossz gondoktúl,
Megmentvén azontúl,
Hogy láthassam szent helyen,
Az Úrnak házába,
Élvén zsellér módra,
Nevét áldván szenteljem.

Sátora árnyékát
Ott kezével mindjárt
Rám teríti s eltitkol,
Minden háborútúl
S csalárd hatalomtúl
Távoly tészen, ki rám foly,
Mint sima kőszálon
Építtetett váron
Letévén bépalánkol.

Sőt még most is engem
Gyarló életemben
Nem hágy megnyomorodnom,
Tudván, hogy senkihez,
Nálánál egyebhez
Nincs mint fejemet fognom,
Meghallja kértemet,
Hallván szükségemet,
Ha így kezdéndek szólnom.

Hallgass meg engemet,
Ki hívom nevedet,
Mennybéli Úr, Jehova,
Nyavalyával teljes,
Bűnnel lévén terhes,
Nem mehetek sohova,
Tégedet tisztellek,
Tégedet követlek,
Vezérelsz valahova.

Az te szent színedet,
Ki felettem fénlett
Minden háborúimban,
Ne fordíts el tőlem,
Sőt állasd felőlem
Most is, nyavalyáimban,
Őrizd életemet,
Kit tartok teneked
Minden háborúimban.

Az én atyám, anyám,
Kikhez igen bízván
Kötelezem éltemet,
Barátim egyemben,
Kik minden igyemben
Vötték jómot s kedvemet,
Felejtvén elhadtak,
Magoknak maradtak,
Látván ellenségemet.

Te penig magadhoz,
Ki nyomorultakhoz
Kegyes vagy, béfogadtál,
Reményemmé löttél,
Nagy bátorrá töttél,
Őriztél s oltalmaztál,
Sok harc, fegyver között
Szemed híven őrzött,
S helyemre épen hoztál.

Most is szememnek fént,
S lábomnak adj ösvént,
Hogy én azt bátran járjam,
Az igaz, járt úttól,
Tőled, élő kúttól
Hogy el ne tébolyodjam,
Ellenségem keze
Kedvemet ne szegje,
Az jót hogy el ne hagyjam.

Ne hagyj hamisságtól,
Álnok bizonyságtól
Engem körülvétetni,
Mert sok hazug szája
Éltemet akarja
Foglyos tőrben ejteni,
Zabolázd meg őket,
Kötözd meg nyelveket,
S ne hagyj keseríteni.

Mint vívó fegyverét,
Ki-ki hazug nyelvét
Ellenem élesíti,
Magát hazugsággal,
Rám való szólással
Uránál kedvesíti.
Sőt ugyan jutalmát,
Mint nyelve fő zsoldját,
Ellenségemtől lesi.

Meggyőzetett volna
Elmém már régulta
Ennyi bosszúvallástúl,
Ha jó reménségem,
Nem kis segétségem
Volna biztatásodtúl,
Hogy búsulás után
Mostan viselt munkám
Hasznot nyér áldásodtúl.

Illy nagy háborúmban,
Te, én lelkem, úszván,
Ne kesergessed magad,
Tűrj mindent békével,
Csendesz szenvedéssel,
Míg Isten kiment s ragad,
Ki meg is erőssít,
Szent kedvével béhint,
S kegyelme rajtad marad.

Buchananus verssel
Deákul illy renddel
Ezt az zsoltárból írá,
Most penig magyarra,
Vigasztalására
Elmém megtolmácsolá
Az magyar igéknek
Folyásához, s ennek
Értelmét helyén hagyá.


作者
János Rimay

来源

https://github.com/elte-dh/poetry-corpus/blob/main/level1/Rimay_01060/Rimay_01060_0045.xml


报错/编辑
  1. 初次上传:李大侠
添加诗作
其他版本
添加译本

PoemWiki 评分

暂无评分
轻点评分 ⇨
  1. 暂无评论    写评论