HATALMASKODÓK ELLEN

Ha az Isten nékem

Setétségben fényem,

S őrzi is életemet,

Mi erő rettegtet,

S csalárdság féltethet,

Hogy ronthassa fejemet?

Bár álnokoskodjék,

Titkon ólálkodjék,

Nem szegi meg kedvemet.

Egyedül ellenem

Álnok ellenségem

Készítvén teljes hadát,

Hogy engem, nyavalyást,

Fogatván mindjárást

Vigasztaltassa magát,

De amely álnok tőrt

Én nyavalyámra tött,

Magára fordult s akadt.

Bár teljes tábora

Nyilát már rám szórja,

Ártalmas dárdáival,

Fenyegető tőrét

S vérben forgó szemét

Rám vesse pártosival,

Bátran az ő harcát

Nézem, s nagy táborát,

Semmi háborúimmal.

Egyet kértem s kérek,

Mind amíglen élek,

Szívem szerint szüntelen,

Minden rossz gondoktúl,

Megmentvén azontúl,

Hogy láthassam szent helyen,

Az Úrnak házába,

Élvén zsellér módra,

Nevét áldván szenteljem.

Sátora árnyékát

Ott kezével mindjárt

Rám teríti s eltitkol,

Minden háborútúl

S csalárd hatalomtúl

Távoly tészen, ki rám foly,

Mint sima kőszálon

Építtetett váron

Letévén bépalánkol.

Sőt még most is engem

Gyarló életemben

Nem hágy megnyomorodnom,

Tudván, hogy senkihez,

Nálánál egyebhez

Nincs mint fejemet fognom,

Meghallja kértemet,

Hallván szükségemet,

Ha így kezdéndek szólnom.

Hallgass meg engemet,

Ki hívom nevedet,

Mennybéli Úr, Jehova,

Nyavalyával teljes,

Bűnnel lévén terhes,

Nem mehetek sohova,

Tégedet tisztellek,

Tégedet követlek,

Vezérelsz valahova.

Az te szent színedet,

Ki felettem fénlett

Minden háborúimban,

Ne fordíts el tőlem,

Sőt állasd felőlem

Most is, nyavalyáimban,

Őrizd életemet,

Kit tartok teneked

Minden háborúimban.

Az én atyám, anyám,

Kikhez igen bízván

Kötelezem éltemet,

Barátim egyemben,

Kik minden igyemben

Vötték jómot s kedvemet,

Felejtvén elhadtak,

Magoknak maradtak,

Látván ellenségemet.

Te penig magadhoz,

Ki nyomorultakhoz

Kegyes vagy, béfogadtál,

Reményemmé löttél,

Nagy bátorrá töttél,

Őriztél s oltalmaztál,

Sok harc, fegyver között

Szemed híven őrzött,

S helyemre épen hoztál.

Most is szememnek fént,

S lábomnak adj ösvént,

Hogy én azt bátran járjam,

Az igaz, járt úttól,

Tőled, élő kúttól

Hogy el ne tébolyodjam,

Ellenségem keze

Kedvemet ne szegje,

Az jót hogy el ne hagyjam.

Ne hagyj hamisságtól,

Álnok bizonyságtól

Engem körülvétetni,

Mert sok hazug szája

Éltemet akarja

Foglyos tőrben ejteni,

Zabolázd meg őket,

Kötözd meg nyelveket,

S ne hagyj keseríteni.

Mint vívó fegyverét,

Ki-ki hazug nyelvét

Ellenem élesíti,

Magát hazugsággal,

Rám való szólással

Uránál kedvesíti.

Sőt ugyan jutalmát,

Mint nyelve fő zsoldját,

Ellenségemtől lesi.

Meggyőzetett volna

Elmém már régulta

Ennyi bosszúvallástúl,

Ha jó reménségem,

Nem kis segétségem

Volna biztatásodtúl,

Hogy búsulás után

Mostan viselt munkám

Hasznot nyér áldásodtúl.

Illy nagy háborúmban,

Te, én lelkem, úszván,

Ne kesergessed magad,

Tűrj mindent békével,

Csendesz szenvedéssel,

Míg Isten kiment s ragad,

Ki meg is erőssít,

Szent kedvével béhint,

S kegyelme rajtad marad.

Buchananus verssel

Deákul illy renddel

Ezt az zsoltárból írá,

Most penig magyarra,

Vigasztalására

Elmém megtolmácsolá

Az magyar igéknek

Folyásához, s ennek

Értelmét helyén hagyá.