AZ KÉTSÉGNEK MÉRGES KÍSÍRTETI ELLEN

AZ USQUEQUOQUE OBLIVISCERIS MEI DOMINE [MEDDIG FELEDKEZEL EL RÓLAM, URAM] PSALMUSBÓL FORDÍTOTT ÉNEK

Hogy feledkeztél el

Rólam teljességgel,

Mennyei boldogságom?

Látván mind naponként,

Szenvedjek mennyi ként,

Nővén nyomorúságom,

Ki megepeszt engem,

Ha meg nem hajt nekem

Esdeklő imádságom.

Meddig tartóztatod

Szentséges orcádot

Vígan rám fordítani?

Véghetetlen bú s gond,

Ki szüntelen csak ront,

Fog-é soká tartani,

Rajtam, nyomorulton,

Ki élek vajúdton,

S mint kezdek maradhatni?

Az ördög is csúfol,

Mondván, Istened hol?

Ki megszabadíthasson,

S várhadd-é, mond, tovább,

Hogy szemét vesse rád,

S atyai kedvvel lásson?

Csak kár, mert elvetett,

S rád olly törvént is tett,

Hogy el is kárhoztasson.

Ez illy nagy kísírtet

Nem kicsinnyé sérthet,

Mert az lelkemet marja,

Hogy illy szemtelenül

Az te szent színedtűl

Elesetemet várja,

S hogy hitem ne légyen,

Ki kegyelmet végyen,

Lesni vígan akarja.

Te azért, szent király,

Erőddel mellém állj,

S biztasd epedt hitemet,

Kevély ellenségem

Hamis szava ellen

Vedd el fogyott igyemet,

S mutasd meg is néki,

Hogy nem vetetted ki

Kegyelmedből éltemet.

Adj fént szemeimnek,

Vigyázást szívemnek,

Ne aludjam halálba,

Ellenségem olly hírt

Ne hintsen, hogy megbírt,

S adattam hatalmába,

Lássa inkább, hogy készt,

Reménlettem szép részt

Irgalmadnak hasznába.

Így megörvendeztetsz,

Búmból levetkeztetsz,

Szívem megvigasztalod,

Bágyadt reménségét

S kétes idvösségét

Soknak lábra állatod,

Kiért szent nevedet,

Ki ránk kiterjedett,

Áldania is hagyod.