[Az jó hitű ember szelíd ez világon]

Az jó hitű ember szelíd ez világon,

Senkire nem támad, bár sok bosszút valljon,

Megelégszik azzal, hogy égbe kiáltson,

S ínségében fejet az Istennek hajtson.

Mondván: oltalmaddal, Uram, hajolj hozzám,

Mert ha megtekinted, nagy az én nyavalyám,

Én szegény fejemet annyira alázám,

Hogy ellenségemnek földig magam hajtám.

Az szelídség ellen mostan is nem vétek,

Tűrésemmel inkább mind holtomig élek,

Tudván, habjaimban hogy el nem merülek,

Mert segítségedből kész megmentést érek.

Azért te szolgádnak siess oltalmára,

Hogy gonoszság miatt ne jussak halálra,

Csak tégedet várlak lelkem váltságára,

Eltiprott igyemnek bosszúállására.

Vidámíts meg immár hitem szerint egyszer,

Hogy elvegye zsoldját az versengő ember,

Híveid romlását ne örülje többszer,

Ki miatt epedtem én is sok ezerszer.

Vigasztalj meg engem, szolgádot, Úr Isten,

Mert lelkem tehozzád emelem szüntelen,

Tudván, hogy ép és bév kegyelem kezedben

Mindenekhez, akik élnek igaz hitben.

Véghetetlen az te jó voltod mihozzánk,

Mennyből is ez földre néz hív két szemed ránk,

Segítésül azért siess jőni hozzánk,

Hogy meg ne emésszen számtalan nyavalyánk.

Sok istenek közzül, kiket ez világ néz,

Nincs senki hasonló hozzád, ki csudát téssz,

Kölcsön erőt mástól és hatalmot nem kérsz,

Mert minden szükségre karod ereje kész.

Azért engedelmes néked minden állat,

Valamelly te széles kezedbe akadhat,

De fellyebb az ember, okos és fő állat,

Jó voltodért téged mindenütt imádhat.

Mert csak te vagy Felség ez széles világban,

Kinek mássa nincsen uralkodásában,

Mindent arra vihetsz hatalmasságodban,

Kiket egyedül bírsz szabad akaratban.*

Oktass utaidra engemet, Úr Isten,

Hogy híven élhessek te isméretedben,

Erőssíts engemet az te félelmedben,

Hogy én szívem áldjon téged igaz hitben.

Dicsírlek is téged örökké szívembűl,

Mert jó voltod hozzám érzettem mindenbűl,

Hála légyen néked éntőlem vég nélkül,

Hogy megmentél engem halálos ínségtűl.

Sok irigy barátim, ímé, elomlának,

Kik gyűlölségekből reám támadának,

Kikből kiállani hogy nem is tudnának,

Mind fejenként tőled kigyomláltatának.

Mert te, Uram, jó vagy, s kész az kegyelemre,

Kik tehozzád térnek, s néznek intésedre,

De sok tűrés után ha térsz büntetésre,

Gonoszok hajtatnak veszedelmes részre.

Te nagy jó voltodért állj fogadásidba,

És könyörülj rajtam sok nyavalyáimba,

Szolgádot részeltesd szent áldomásidba,

És szolgálód fiát ne hadd habjaiba.

Hogy akik gyűlölnek, s életemet bántják,

Legyenek előtted azok gyaláztattak,

Sok jelekből rajtam szemekkel is lássák,

Hogy szeretsz, s vermemet ők hejában ássák.

Ezek az Dávidnak kevély népek ellen

Buzgó imádsági ez földön éltében;

Írta nyolcvanhatodik dicséretében,

Hogy nyomorúságban tanuljunk mi ebben.*