[Vitézség embernek föld felett élete]

Vitézség embernek föld felett élete,

Sok nyavalyáiban Szent Jób ezt értette,

Mikor kísírtette

Az Isten, s próbáin nyertessé is tette.

Nincs itt semmi java embernek, ezt érts meg,

Csak hogy idvössége útát itt leli meg,

Hogy ha Istenének

Enged, és magában helt ád igéjének.

Ez ez világ rakva ámító méreggel,

Sokakot gyúlaszt fel maga szerelmével,

Könnyen is hitet el,

De végre ördöggel pokolba vitet el.

Higgyed, hogy óva kell asztalánál lenned,

Nem kell ő étkében mindjárt héven enned,

S meg kell mértéklened,

Hogy mennyit kell hozzád ő borában venned.

Mert ha ez az Circe egyszer megrészegít,

Istenes dolgokban elmédben megszédít,

Lelkedben megsebhít,

Kárhozatra benned sok utakot épít.

Ulysses szolgái, tudhadd, mint járának,

Ez Circe szavának, akik helt adának,

Barmokká válának,

Uroknak fülei de bédugatának.

Mi is Ulyssesnek példáját kövessük,

Ez Circe szavára fülünket békössük,

Beszédét megvessük,

Ő gyönyörűségét csúfoljuk s nevessük.

Idvösségre lelkét, hidd meg, az tarthatja,

Aki végig Christust ép hittel vallhatja,

Bálvánt elhagyhatja,

S ez világnak mézét szívből utálhatja.

Ő szép mézes java tessék egyebeknek,

Christus pohárt köszönt az keresztyéneknek,

Kit hittel nyeljenek,

S kárhozatra abból ne részegedjenek.

Igát, keresztet is rendelt pohár mellé,

Hogy természetünket vélek mértéklené

És megenyhítené,

Csak ne tegyük őket nálunk kelletlenné.

Tetszik is hát nekünk ő harcos zászlója,

Hogy ne ártson nekünk ördög ál hálója,

Kiben népét rója,

Keresztével Christus de híveit ója.

Kicsiny, rongyos sereg, utált vagy, de ne féll,

Kemény szenvedéssel sok kereszt alatt éll,

Elmúlt már az éjfél,

Idvösséges napod nemsokára felkél.

Elérkezik Christus ő dicsősségében,

Vég lesz ez világnak gyönyörűségében,

Hívek ínségében,

Beszáll az igaz hit várt reménségében.