[Kinek tegyek panaszt, Úr Isten, nem tudom]

Kinek tegyek panaszt, Úr Isten, nem tudom,

Sokféle kísírtet mindenfelől mint nyom,

Bú, bánat másfelől minden rángat és von,

Csendességben nyugtom nincsen sem kinn, sem honn.

Embert segítségre hozzám nem híhatok,

Mert ezen igában kit-kit lenni látok,

Rakva mindeneknek bűnnyalábbal hátok,

Kik közzül sokakot meg is öl, fojt átok.

Tekívüled nincs itt senki vigasztaló,

Irgalmad bizonyos, segítséged való,

Természeted penig kegyességre hajló,

Nem vísz s tusakodol azzal, aki gyarló.

Engem is, omlott port és kezednek hamvát,

Sok kísírtetemben segélj s gyámolgass hát,

Hogy hitivel minden bízhassa magát rád,

Aki engem tőled segéltnek lenni lát.

Reád támaszkodom teljes reménséggel,

Cselekedjél velem nagy kegyelmességgel,

Sujtoljad elmémet bár keserűséggel,

Csak ebből lelkemet áldd meg idvösséggel.