[Mi lelt? Azt kérdhetnéd, hogy búval bánkódom]

Mi lelt? Azt kérdhetnéd, hogy búval bánkódom,

Gondban fáradozván gyötrődem, aggódom.

Ezér én fáradok, nyughatatlankodom.

Nekem arra rövid szóval kell felelnem,

Mert bő beszédemmel nő s árad félelmem.

Kicsinnek ne véljed emésztő szerelmem.

Szerencse, nem tudom, minap mint rendele,

Velem egy vendéget szomszédban ültete,

Kihez szívem gyújtván kedvem neki vete.

Lőn ottan örömem szörnyű megromlásban,

Személyétől győzett szívem újulásban,

Ki általa lehet már csak gyógyulásban.

Látnád, nem csudálnád, hogy engemet megbírt,

Mert ő ábrázatja mintegy arannyal írt,

Ékes állapatja felülmúl minden hírt.

Orcája szép, teljes, kedvére mindent int,

Szép, vékony ajaka piros, mint egy rubint,

Gyors, vidám szemei, velek szerelmet hint.

Ő szép szemöldeke gyengén hajlott íja,

Kiben áll szüntelen édes mérgő nyila,

Sebesít, ha tekint, lő, ha nem esik híja.

Gyógyulhatatlan seb innen reám esék,

Kibűl teljes szívem úgy elmérgesedék,

Hogy hely magán kívöl nincs, hol könnyebbedjék.

Azért keservemet, kérlek, ne csudáljad,

Esetem sőt szánjad, s kínom ne utáljad,

Fuss, kiért szívem bús, éltem annak valljad.

Megorvosolhat még, ha ő szeretetit

Adja, s rám terjeszti vidám tekintetit,

Megvidít, tartsa meg az Isten életit.