[Valjon s de mi haszon]

VENUS IMPUDICITIAE MATER SUAS AD LIBIDINEM HORTATUR

[VENUS, A SZEMÉRMETLENSÉG ANYJA, FELEIT SZERELEMRE INTI]

Valjon s de mi haszon,

Ha mely ékes asszony

Szépségét úgy kémélli?

Hogy minden ő hasznát,

Kit szép termete ád,

Csak egy dög férje éli?

Minden az a kedves,

Azki ha tétetes,

Javát mással is közli.

Rózsa miért kedves?

Mert illattal bűves,

Szaggal sokakat táplál,

Így az a jó kegyes,

Azkinek sok nemes

Iffjú legény udvart áll.

Mit árt azok közül,

Ha ki melléje dűl,

Neki kedvére szolgál?

Mint meggyúlt gyertyának,

Ragyagó langjának

Nem fogy azzal világa,

Ha több gyertyát gerjeszt,

S mindenekben ébreszt

Szép fént ő égő lángja,

Így nem fogy kegyes is,

Ha sokakra kel is

Szépséginek virágja.

Vasérc megváslódik,

Ruha szakad, kopik,

Mihent viselésre jut,

Föld hasad, repedez,

Kezel vagyon melyhez

Járó, nagy országos út,

Kegyes megáll épen,

Fogyhatatlanképpen,

Mert kimerhetetlen kút.

Bár hát minden eszes,

Szépen termet kegyes

Őmagát megkémélje,

Iffjak barátságát,

Éltek nyájasságát

Szabadságosan élje,

Sok csók szép szók között,

Kit ezekkel közlött,

Megfogyását ne vélje.

Venus együtt járván,

Fiával sétálván

Ez tanácsot végezé,

Felei közt hinte,

Szerelmihez inte,

S mellyekben beszegezé,

Mint ezt ő könyvében

Versi közt bévebben

Ovidius feljedzé.