[Bocsásd Szent Lelkedet]

Bocsásd Szent Lelkedet

Égből, Úr Isten, mellém,

Ki vezéreljen, s gonoszt

Ne hagyjon jőni felém,

Félelmem ne legyen,

Oltalmába vegyen,

S hozzon szent szívet belém.

Az te jó voltodért

Távoztasd el vétekemet,

Ójjam magam tőle,

S gyűlöljem mint mérgemet,

Ne vess el előled,

S el se űzz mellőled,

Halld kegyessen kértemet.

Látván, szép hazámnak

Hogy ki-ki oltalmára

Fegyvert készít, s megyen

Megszabadulására,

Szívem repös, vidul,

S csaknem lábra indul,

Oly víg minden javára.

Az te szent Fiadért

Láss engem is olly jóval,

Szolgálhassak néki

Értékkel és haszonnal,

Lássam szabadságát,

S bár érje halálát

Vígan éltem azonnal.

Semmi vérhullásom

Drága ne legyen érte,

Mert nekem mind jovát

S mind sovát elvegy mérte,

Azaz hol vidított,

Hol meg szomorított,

Kedvemet búval érte.

Szokás de anyának

Rongálva édesgetni

Fiát, hogy erkölcsét

Tudhassa ékesgetni,

Hogy lehetnék szelígy,

Engem is ért bús igy,

S akart úgy kesergetni.

Illy szüksége napján

Tőle messze nem válom,

Ha egyébbel nem is,

Jó példámmal szolgálom,

Fogyatkozott érték

S értékletlen mérték

Nem bocsát sokra, s bánom.

Olvad mert értéke

Nemzetemnek, fogy, apad,

Böcsüllet, szerencse

Rá csak gyengén sem akad,

Amihez kapna is,

S közi nagy volna is,

Előle más elragad.

Sok bú éri, gyötri

Végtelen reménségét,

Titkos ohajtással

Kesergi szegénségét,

S az inkább kínozza,

Hogy ölben hordozza

Halálos ellenségét.

Fejet kell hajtanunk

Nyomorodott igyünkkel,

S tőled kell oltalmat,

Erőt kérnünk hitünkkel,

Erőnk mert hol fogyott,

Te segélsz, harcolsz ott,

Vagyon régen hírünkkel.

Rakva lévén hitem

Irgalmad erejével,

Épít egy zászlócskát

Kezem ő elméjével,

Kit kövessen bátran,

Lelkem fáradatlan,

Ha vív ellenségével.

Az zászló kamoka,

Fejér s éppen vörfölyés,

Rajta Dávid írva,

S hárfájával nagy zöngés:

Keze felemelve,

Szíve kiterjedve,

S abban buzgó könyörgés.

Tejfehér szín jegyez

Lágy szívet, engedelmet;

Az vörfölye jegyzi

Az én sok veszélyemet,

Kiben mennyi szöglet,

Bennem annyi döglet

Sebheti én szívemet.

Régi vitéz király,

Dávid méltán hadnagyom,

Mert ő életében

Részem sokképpen vagyon,

Számkivetettséggel,

Szántalan ínséggel

Illhetem hozzá nagyon.

Eövele emelvén

Ég felé fel kezemet,

Zsoltárát éneklem,

Hogy bocsásd meg vétkemet;

Áldj is jó voltodból,

Végy ki sok gondomból,

Rémíts ellenségemet.

Sok keserves búmot

Hajtsa el hárfa hangja;

Csendeszedjék azzal

Szívem sebhítő langja,

Mint Saul kórsága,

Szívem bosszúsága

Múljék pöngését hallva.

Reménségem lévén

Szálljon lelkem sérelme;

Lám, meglágyult szívem,

Mint kamokának selyme:

Valamint akarod,

Úgy hajtogathatod,

Te légy is segedelme.

Igazgasd, vezéreld

Én igyekezetemet,

Meg ne utáld szómot

S felemelt két kezemet,

Kikkel lelkem magát

Adja néked s néz rád,

Vigyáztatván szememet.

Megnyugodott szívem

Hadnagyomnak példáján,

Sok keserve után

Ki vigadott bév jován,

Gyakorta volt utált,

Szenvedett sok bút, kárt,

Élt könyves étke sován.

Az én életem is

Szenved soktól utálást,

Ki-ki őmagától

Eltaszít s ád megválást,

Sok szememben jót szól,

S másutt csapkod arcól,

Fáraszt búval nyavalyást.

Irégységnek helye

Hogy rajtam már nem lehet,

Kit az jó szerencse

És kincs magán viselhet,

Gyűlölség terhell, űz,

Kit szegénység rám fűz,

Alatta alig mehet.

De legyen kedvednek

Rajtam jó szánt tanácsa,

Csak lelkemet átok

És kárhozat ne bántsa:

Lelkemet hitemmel

És idvösségemmel

Haragod le ne rántsa.

Ennek pedig miérthogy

Christus fondamentoma,

És te igaz hited,

Ki nem lehet megbontva,

Az Christust tisztelvén

És hitednek hivén

Nem lehet rám nem ontva.

Csókkal s áldásokkal

Szent kezedhez békélvén

Már útra indulok

Duna mellett lemenvén

Vég Esztergam alá,

Kinek most kőfala

Reng álgyúkkal töretvén.

Ott vár nemzetemnek

Szép sátoros tábora

S egyéb sok rendeknek

Sűrő nagy zászlós hada.

Ki sáncot ás, épít,

S ki kart, szívet készít

Igyekezvén ostromra.

Régtől várta szívem

Ezeknek törtínetit,

Hogy érhesse ezzel

Hazámnak épületit.

Nézvén szabadságát

S rabságból váltságát

S újjuló szépületit.

Azért bízván megyek

És buzgó örömemmel,

Nem gondolván semmit

Kedves veszedelmemmel,

Ám váltsa bár magát,

S nyerje szabadságát

Holtom hozó sebemmel.

Tartsa jelül magán

Érte kifolt véremet,

S azzal egybe vegye

Híremet és nevemet,

Hogy mivel tartoztam,

Vígan rá osztottam,

Hivén szent Istenemet.