[Pallás nem nyughaték, ő követét inté]

Pallás nem nyughaték, ő követét inté,

Irist szél lábain Tauricába küldé,

Pontus tenger szélit mind békerülteté.

Nagy hadat támaszta Neper, Neszter között,

Tatár nemzet készül, török is azközött,

Sok nyíllal, puzdrával, karddal fegyverközött.

Jő szertelenséggel ollyan reménséggel,

Hogy Magyarországot dúlja szörnyűséggel,

Fűzvén prédájából magát nyereséggel.

Megzendüle az föld, s ki-ki oltalmáért

Fegyvert készít, s vívni akar hazájáért:

Ferenc is meghalni, mint Hector Trójáért.

Az óra eljöve, igye harcra kele,

Harca közt sok pogány érkezék ellene,

Csak egyedül szakadt, nincsen segedelme.

Sok pogánt sért keze, nem szánja halálát,

Végre egy nyíl hatá keresztcsontja táját,

Bélivel foglalván öszve ő ágyékát.

Több sebivel öszve lőn ez is halálos,

Örök életire dicsőséggel hasznos,

Mert lőn földön, poklon, testen diadalmos.

Ír cronicám másutt ez hadnak módjáról,

Abban emlékezem bévebb haláláról

És sokakkal együtt érdemlett dolgáról.

Dicsért erkölcsével él emlékezeti,

Terjed is hírében böcsült nevezeti,

Holt meg Istenének, s mennyben felvezeti.