Csillogj, Margitka

Miért kívánsz fordított vallomást?

Miért vallatsz, hogy szerettem-e mást

rajtad kívül, és mennyire szerettem,

míg kezed, birtokul, kezembe vettem?

Ne vallass, ne gondoltass

a régi szeretőkre;

ami nincs, nem is volt az,

megsemmisült örökre.

Igen, szerettem. Mint orvosi kés

boncol az objektív emlékezés,

s felfejti a már halott idegszálat,

mely egykor vonaglott, mint sebzett állat.

A szívem meg se dobban,

a régi tűz nem éget.

Szerettem egy nőt. Jobban

szerettem, mint ma téged.

Jobban szerettem, de értsd meg: nem őt!

Benne szerettem minden ifjú nőt,

mert véget ért a vaksötét gyerekkor…

Jobban szerettem magamat is akkor.

Ragyogott a halál is,

akik öleltek, öltek,

a dolgok irreális

fényben tündököltek.

Fényekben tündökölt a vad titok,

hő szemem nem látott: világított.

Fénye kihunyt már, a világ sötétebb, –

de a sötétben fényleni lát téged!

Csillogj, Margitka, tennen

fényeddel csillogj fennen,

fényeddel segíts engem

az igaz úton mennem.

A bűvész istent, aki semmiből

eget és földet és embert bűvöl,

detronizálja már az érett férfi,

ki a világot nem teremti: érti.

Világolj hát, világom,

világolj életemben,

fényednél a világon

a rendet megteremtem.