Látjátok feleim, egyszerre meghalt

看啊，我的朋友们：他突然死去了，

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

把我们独自留下。他欺骗了我们。

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

我们认识他。他并不伟大，也不卓越，

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

只是一颗心，紧贴着我们的心。

De nincs már.

可是他已经不存在了。

Akár a föld.

如同大地。

Jaj, összedőlt

哎！整个宝库——

a kincstár.

崩塌了。

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

请你们所有人都从这个例子中领悟：

Nem élt belőle több és most sem él

人就是如此，一个独一无二的存在。

s mint fán se nő egyforma-két levél,

世界上不会再有第二个他，

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

过去也没有，现也不再有。

Nézzétek e főt, ez összeomló,

就像树上不会长出两片相同的叶子，

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

在漫长的时间里也不会再有相似于他的人。

mely a kimondhatatlan ködbe vész

看这张脸，这双已毁灭的、可爱的双眼。

kővé meredve,

看这里，这只手——消失进不可言说的雾中，

mint egy ereklye

僵化为石头，

s rá ékírással van karcolva ritka,

如同件圣物一般，

egyetlen életének ősi titka.

上面刻着罕见的神秘铭文——

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

他唯一的生命：那古老的秘密。

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt

无论他曾是谁，他是光，是热。

s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt

所有人都知道并宣告：他曾是那样。

a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja,

他曾喜爱这样或那样的食物；

mint vízbe süllyedt templomok harangja

他的嘴唇曾念出词句，如今被寂静

a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég:

封缄；他的声音曾如何在我们耳中回响，

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",

如同沉入水底的教堂钟声

vagy bort ivott és boldogan meredt a

在深处低鸣；而他不久前还说：

kezében égő, olcsó cigaretta

“我亲爱的小儿子，我想吃一点奶酪”，

füstjére és futott, telefonált

或者他饮酒时，幸福地凝视着

és szőtte álmát, mint színes fonált:

手中燃烧的廉价香烟的烟雾；

a homlokán feltündökölt a jegy,

他奔跑，打电话，

hogy milliók közt az egyetlenegy.

如同编织彩色丝线那般缝起他的梦想...

Keresheted őt, nem leled, hiába,

他的额头上闪耀着标记，

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

证明他是千百万人中的唯一。

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

你可以寻找他，但你找不到，徒劳罢了。

Többé soha

他不在这里，不在好望角，也不在亚洲，

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

不在过去，也不在丰饶的未来——

Szegény a forgandó, tündér szerencse,

任何人都可能出生，但唯独再不会有他。

hogy e csodát újólag megteremtse.

他微弱而奇异的微笑，

Édes barátaim, olyan ez épen,

永远不会再亮起。

mint az az ember ottan a mesében.

而反复无常、如精灵般的时运，

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

何其可悲，竟无法再创造出这样的奇迹。

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",

majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt

亲爱的朋友们，

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."

这正像故事里的那个人：

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

生命忽然想起了他，

mint önmagának dermedt-néma szobra.

于是我们开始讲述：“从前，有这样一个人……”

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

然后千钧重的恐怖天空砸向他，

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.

于是我们流泪讲述他的故事：“不再有这样一个人……”

他躺卧在那里。他曾奋力去向更好的地方，

如今却已成了自己的冰冷而沉默的雕像。

泪水、言语、药物都无法唤醒他。

从前，这世上曾有一次，有过这样一个人。