Šta curi

Mi csorog alá

niz neprikosnovenog vremena

a nagy időn

neprestano?

szüntelenül?

na hladno praško jutro, na Indijance, na nebrojene

a hideg prágai reggelre, az indiánokra, a végtelen

čaše pelena,

sok ürömpohárra,

na glupi dan jezera Svete Ane, na muhe neke livade

a buta Szent-Anna tavi napra, a legyekre egy mezőn

iza Bukurešta,

Bukarest után,

na žar iz Starog Smokoveca, na slapove, na ribarske brodove

a lázra Ó-Tátrafüreden, a vízesésre, a halászhajókra,

tokom pristozanja

amint befutnak

iz Severnog mora, na slano more, na slani miris mora,

az Északi-tengerről, a sós tengerre, a sós tengerszagra,

na Temzu

a Temzére

sa prikrajka, na oznojeni taksi iz Pariza, na skupi

alul-fölül nézetből, az izzadt párizsi taxira, a drága

taksi iz Beča,

bécsi taxira,

na uklete mukom pređene ceste, na različite

a francos kínkeserves utakra, a különböző

aerodrome,

repülőterekre,

na voz prema Veneciji, na zgužvana spavanja, na jesenski

a vonatra Velence felé, a gyűrött alvásokra,az őszi

Lido, na zajedničko

Lídóra, a forró

doživljeno nenadmašno ushićenje, na

egymásnak okozott és így fokozhatatlan örömre, az

večernje šetnje,

esti sétákra,

na sneg, na kamin u starom vrtu, na toplinu,

a hóra, arra a kandallóra egy régi kertben, a melegre,

na blesak očiju, na doticaje

a szemek csillanására, az érintésekre

Sve zalud.

Hiába volt.

Prolaz neprolaza.

Tűnhetetlen tűnhető.

U linearnom vremenu nepomično stojimo.

A lineáris időben moccanatlan állunk.

na bolnički krevet, na „prvi“ plač, na čovekolikog čoveka,

a kórházi ágyra, az „első” sírásra, az ember-féleségre,

na memljivu noć podruma, na nesvest

a doh-ette pince éjszakákra, az eksztatikus

kašljaste empatije,

köhögés-empátiára,

na golišavost duše,

a lélek-pőreségre,

na cestu kod pojišta, na Komarno iza mosta,

a lókúti országútra, a hídon túli Komáromra,

na čokoladu s lešnjacima,

a mogyorós csokira,

na „fino i zdravo“, na jutarnje kolodvore,

a „finom és egészséges”-re, a hajnali pályaudvarokra,

na visoku travu u brdima, na strah, na smrt,

a magas fűre a hegyen, a félelemre, a halálra,

na ljubav

a szerelemre

Patnja je što u krilatom vremenu

A kín az mi indázón bolyong

vitičasto luta,

a szárnyas időben,

kao stranac na krknutim

mint kísértetjárta ház

stepenicama

recsegő

sablasne

lépcső-során

zgrade.

az idegen.

na poverenje, na prilagođavanje, na pomoć,

a bizalomra, a bele-símulásra, a segítségre,

na pripadnost,

a hozzá-tartozásra,

na vukove magle, na suvonjave labrnje, na mošti prašine,

a köd-farkasokra, a dongás-pofákra, a por-csontvázaira,

na otrčavanja, na sudare, na skliska

az elszaladásokra, az ütközetekre, a síkos

priljubljivanja školjke,

kagyló-tapadásra,

na znojav vonj maltera borovine i crepa,

a malter és fenyő és cserép izzadtság szagára,

na dotaknuta sporedna svetla,

a súroló oldalfényekre,

na pomirenje, na milovanje, na predeo kraj Rajne, na vinograde

a megadásra, a símogatásra, a rajnai tájra, a kanyargó

kraj krivudave

víz oldalán

reke, na veru, ne prema Hristu, slobodnu

szőlő-parcellákra, a hitre nem Krisztus után szabadon

Sećaš li se još?

Emlékszel-még?

Na što?

Mire?

Na tu tamu?

Erre a homályra?

na pripravnost srca, na blato u tom selu, na pesme,

a szív készültségre, a faluban ott a sárra, a dalokra,

na priče,

a mesékre,

na „štap“, na veselje, na radost šta je tako ostala

a „botra”, a jókedvre, a boldogságra ami úgy maradt

kao u kap bršljana

mint bogár

bačen insekt, na nestašan vetar što ti

a borostyán-cseppbe hányva, a szemtelen szélre amint

kosu raznosio, na toplu kišu kad smo se na kiši smejali,

hajad cibálja, a meleg esőre mikor vigyorogtunk megázva,

na negdašnju dušu,

a lélekre ami volt,

na jedinu dušu, na streseni toplomer,

a lélekre ami egy-volt, a lázmérőre lerázva,

na zid bačeni đuveč, na čuda

a falhoz vágott lecsóra, a csodákra

Ostaje li stvarnost,

Marad-e valóság,

ili tek u istrošene teorije

vagy csak lét-értelmezés

zatvoreno tumačenje bitisanja?

rissz-rossz teóriákba zárva?

21. 06. 1994.

1994.06.21.