Licem prema svetlu su stajali, i tek tad,

Arccal a fénynek álltak, és csak ekkor,

sasvim kasno smo ih konačno ugledali;

egész későn láttuk meg végre őket;

dve duge senke bacivši iza sebe

két árnyékot dobtak maguk mögé,

kao da su na brvnu gazili.

mintha két pallón mentek volna végig.

Izdvojeno, odvajajući su stajali

Kiváltak és eltávolodva álltak

suočeni sa svetlošću. Suton je bio

minden fénnyel szemközt. Ez volt az alkony,

ali morali smo sklopiti oči

de nekünk így is hunyorogni kellett,

postali su tako sjajni, konačni,

oly végleges lett lényük, vakító,

poput drhtavih antena telima

gyűrűztete körül a levegőt,

su zaparali zrak, ali ni traga

szinte mint rezgő antennák, de nem

razuma nije bilo u njima, tek nešo

volt többé rajtuk annyi ésszerű sem,

rđe, kao u zemlju zabodenim

csak rozsda inkább, mint két földbe vágott

noževima. Nije metal, možda tkivo

pengén. S nem is fém volt, hanem szövet

ili crni štit zemlje bio, što su

vagy föld fekete pajzsa, mit felénk

prema nama držali – ne da bi se

tartottak, háttal – nem hogy a veszélyt,

odbranili od već preuzete, preteće

a már elvállalt, szemközt támadót

opasnosti, ne, nego da nas na

hárítsák el maguktól, nem, de hogy

udaljenosti drže i rađe bi se

bennünket távoltartsanak, és inkább

na komade žara raspali u svetlosti

parázs-kockákra hulltak volna szét

no što bi se okrenuli.

a fényben, semhogy megforduljanak.

Njihova lica bila su tamnija od zemlje

Így láttuk lényük földnél feketébb,

ali od zemlje mekša i čežnjivija,

de a földnél formálhatóbb, esendőbb,

dajući sasvim određene oblike

a kérdezetlen izmoknak keserves

tvrdom teretu neupitanih mišića;

terhét határozott formákba fogva;

mada nisu mogli ništa dotaknuti,

s bár nem nyúlhattak semmihez, de két

činilo se da bi mogli dohvatiti

távol fa törzse lándzsaként leütve,

dva zabodena bodeža, dva udaljena stabla

mintha kezükbe foghatnák, úgy állott,

jer su iščezle dimenzije, daljine, mere.

mert nem volt már távolság, méretek.

Jer udaljenosti je tek među njima bila.

Mert nem volt távolság, csak őközötük.

I došao je nalet vetra

S jöt egy hullámnyi szél,

neposredno iznad razine trave,

közvetlen a füvek színe felett,

još jednom ih je spojio i tihi,

mégegyszer összemosva őket, s bennük

usnuli glasovi su se kao krda

a csendben alvó hangok úgy riadtak

na upaljenom ritu trgli u njima,

fel, mint égő mezőn az állatok,

i spoticali kao u vetru trava.

és bukdácsoltak, mint a fű a szélben.

Kako su tamo u sutonu na kraju

Ahogyan ott az alkonyatban álltak,

dve izdužene senke protiv

két árnyékpalló végén szemben az

sunčevih zraka, od jednog naleta

egyetlen napnyi fénnyel, és egyetlen

vetra odbačene na odvojene

hullámnyi széltől máris távoli

obale stajale, tamo, u zadnjem času

külön partokra vetve, ott a végső

verovali smo, ugledat ćemo ih –

órán, azt hittük, végre látjuk őket –

jer nismo im videli očne šupljine

mert nem láthattuk gödreit szemüknek,

kroz koje su se već odavno

melyeken át már ők régóta, mint a

kao peščani sat, iznutra trošili.

homokórák, peregtek befelé.