Ko hoda u vrtu da zemlja cveta i moja u krletku zatvorena ptica pevati počela
Ki jár a kertben hogy virágzik a föld és énekelni kezd kalitkábazárt madaram
ko je taj ko mi na stol pismo ostavlja i zidove iz kojih vlaga se cedi prekorači
ki az ki írást tesz az asztalomra és átlép a falakon melyekből nedvesség szivárog
po imenu me oslovljavaju i na plavom nebu senku vojnika progonioca vidim
nevemen szólítanak és látom az üldöző katonák árnyékát a kék égen
trči trči reče neko iza mojih leđa ali dva lokota su na vratima preko kojeg bi mogao izaći
szaladj szaladj mondja valaki a hátam mögött de két lakat van az ajtón amelyen kiléphetnék
dve su ruže u vazi
két rózsa nyílik a vázában
u dalekom odsevu tvoj portret
arcképed a távoli fényben
dozvolite da pozdravim nju preklinjem stražare u krčagu sa svežom vodom i na grudima sa plodovima slasti me čeka
engedjétek meg hogy köszöntsem őt könyörgök az őrség felé engem vár ő friss vízzel a korsójában s az édesség gyümölcseivel a keblén
godišnja doba se menjaju bez da iko moje vapaje čuje
évszakok váltakoznak fölöttem anélkül hogy valaki meghallaná kiáltásom
moji prijatelji a i neprijatelji gde ste vi sada
ó hol vagytok most barátaim és ti ellenségeim is mind
sećam se vaših naboranih lica tamnih oči i oružja koje ste u valovima grohota nosili
emlékszem még arcotok ráncaira sötét szemeitekre s a fegyverekre miket nevetéstek hullámaiban viseltek
vi koji živima zavidite i preko preminulih hulite raznosite moje krvlju nadanhute pesme
ti akik irigyelitek az élőket és átkozódtok a halottak fölött vigyétek szét vérből merített énekeimet
u istom času mislim na vas i na moju draganu
egyazon órában gondolok rátok és a kedvesemre
kao uostalom sve na ovom svetu u sjaju njenog lica koračate
az ő arcának fényében meneteltek mint minden ezen a világon
i tu pesmu u njenom svetlu pišem
az ő világosságában írom én is ezt a költeményt
i sretan sam jer moja zemlja cveta i moja u krletku zatvorena ptica peva.
és boldog vagyok hogy virágzik a földem s vidáman énekel kalitkábazárt madaram.