Ki jár a kertben hogy virágzik a föld és énekelni kezd kalitkábazárt madaram
Ko hoda u vrtu da zemlja cveta i moja u krletku zatvorena ptica pevati počela
ki az ki írást tesz az asztalomra és átlép a falakon melyekből nedvesség szivárog
ko je taj ko mi na stol pismo ostavlja i zidove iz kojih vlaga se cedi prekorači
nevemen szólítanak és látom az üldöző katonák árnyékát a kék égen
po imenu me oslovljavaju i na plavom nebu senku vojnika progonioca vidim
szaladj szaladj mondja valaki a hátam mögött de két lakat van az ajtón amelyen kiléphetnék
trči trči reče neko iza mojih leđa ali dva lokota su na vratima preko kojeg bi mogao izaći
két rózsa nyílik a vázában
dve su ruže u vazi
arcképed a távoli fényben
u dalekom odsevu tvoj portret
engedjétek meg hogy köszöntsem őt könyörgök az őrség felé engem vár ő friss vízzel a korsójában s az édesség gyümölcseivel a keblén
dozvolite da pozdravim nju preklinjem stražare u krčagu sa svežom vodom i na grudima sa plodovima slasti me čeka
évszakok váltakoznak fölöttem anélkül hogy valaki meghallaná kiáltásom
godišnja doba se menjaju bez da iko moje vapaje čuje
ó hol vagytok most barátaim és ti ellenségeim is mind
moji prijatelji a i neprijatelji gde ste vi sada
emlékszem még arcotok ráncaira sötét szemeitekre s a fegyverekre miket nevetéstek hullámaiban viseltek
sećam se vaših naboranih lica tamnih oči i oružja koje ste u valovima grohota nosili
ti akik irigyelitek az élőket és átkozódtok a halottak fölött vigyétek szét vérből merített énekeimet
vi koji živima zavidite i preko preminulih hulite raznosite moje krvlju nadanhute pesme
egyazon órában gondolok rátok és a kedvesemre
u istom času mislim na vas i na moju draganu
az ő arcának fényében meneteltek mint minden ezen a világon
kao uostalom sve na ovom svetu u sjaju njenog lica koračate
az ő világosságában írom én is ezt a költeményt
i tu pesmu u njenom svetlu pišem
és boldog vagyok hogy virágzik a földem s vidáman énekel kalitkábazárt madaram.
i sretan sam jer moja zemlja cveta i moja u krletku zatvorena ptica peva.