Mi csorog alá

Šta curi

a nagy időn

niz neprikosnovenog vremena

szüntelenül?

neprestano?

a hideg prágai reggelre, az indiánokra, a végtelen

na hladno praško jutro, na Indijance, na nebrojene

sok ürömpohárra,

čaše pelena,

a buta Szent-Anna tavi napra, a legyekre egy mezőn

na glupi dan jezera Svete Ane, na muhe neke livade

Bukarest után,

iza Bukurešta,

a lázra Ó-Tátrafüreden, a vízesésre, a halászhajókra,

na žar iz Starog Smokoveca, na slapove, na ribarske brodove

amint befutnak

tokom pristozanja

az Északi-tengerről, a sós tengerre, a sós tengerszagra,

iz Severnog mora, na slano more, na slani miris mora,

a Temzére

na Temzu

alul-fölül nézetből, az izzadt párizsi taxira, a drága

sa prikrajka, na oznojeni taksi iz Pariza, na skupi

bécsi taxira,

taksi iz Beča,

a francos kínkeserves utakra, a különböző

na uklete mukom pređene ceste, na različite

repülőterekre,

aerodrome,

a vonatra Velence felé, a gyűrött alvásokra,az őszi

na voz prema Veneciji, na zgužvana spavanja, na jesenski

Lídóra, a forró

Lido, na zajedničko

egymásnak okozott és így fokozhatatlan örömre, az

doživljeno nenadmašno ushićenje, na

esti sétákra,

večernje šetnje,

a hóra, arra a kandallóra egy régi kertben, a melegre,

na sneg, na kamin u starom vrtu, na toplinu,

a szemek csillanására, az érintésekre

na blesak očiju, na doticaje

Hiába volt.

Sve zalud.

Tűnhetetlen tűnhető.

Prolaz neprolaza.

A lineáris időben moccanatlan állunk.

U linearnom vremenu nepomično stojimo.

a kórházi ágyra, az „első” sírásra, az ember-féleségre,

na bolnički krevet, na „prvi“ plač, na čovekolikog čoveka,

a doh-ette pince éjszakákra, az eksztatikus

na memljivu noć podruma, na nesvest

köhögés-empátiára,

kašljaste empatije,

a lélek-pőreségre,

na golišavost duše,

a lókúti országútra, a hídon túli Komáromra,

na cestu kod pojišta, na Komarno iza mosta,

a mogyorós csokira,

na čokoladu s lešnjacima,

a „finom és egészséges”-re, a hajnali pályaudvarokra,

na „fino i zdravo“, na jutarnje kolodvore,

a magas fűre a hegyen, a félelemre, a halálra,

na visoku travu u brdima, na strah, na smrt,

a szerelemre

na ljubav

A kín az mi indázón bolyong

Patnja je što u krilatom vremenu

a szárnyas időben,

vitičasto luta,

mint kísértetjárta ház

kao stranac na krknutim

recsegő

stepenicama

lépcső-során

sablasne

az idegen.

zgrade.

a bizalomra, a bele-símulásra, a segítségre,

na poverenje, na prilagođavanje, na pomoć,

a hozzá-tartozásra,

na pripadnost,

a köd-farkasokra, a dongás-pofákra, a por-csontvázaira,

na vukove magle, na suvonjave labrnje, na mošti prašine,

az elszaladásokra, az ütközetekre, a síkos

na otrčavanja, na sudare, na skliska

kagyló-tapadásra,

priljubljivanja školjke,

a malter és fenyő és cserép izzadtság szagára,

na znojav vonj maltera borovine i crepa,

a súroló oldalfényekre,

na dotaknuta sporedna svetla,

a megadásra, a símogatásra, a rajnai tájra, a kanyargó

na pomirenje, na milovanje, na predeo kraj Rajne, na vinograde

víz oldalán

kraj krivudave

szőlő-parcellákra, a hitre nem Krisztus után szabadon

reke, na veru, ne prema Hristu, slobodnu

Emlékszel-még?

Sećaš li se još?

Mire?

Na što?

Erre a homályra?

Na tu tamu?

a szív készültségre, a faluban ott a sárra, a dalokra,

na pripravnost srca, na blato u tom selu, na pesme,

a mesékre,

na priče,

a „botra”, a jókedvre, a boldogságra ami úgy maradt

na „štap“, na veselje, na radost šta je tako ostala

mint bogár

kao u kap bršljana

a borostyán-cseppbe hányva, a szemtelen szélre amint

bačen insekt, na nestašan vetar što ti

hajad cibálja, a meleg esőre mikor vigyorogtunk megázva,

kosu raznosio, na toplu kišu kad smo se na kiši smejali,

a lélekre ami volt,

na negdašnju dušu,

a lélekre ami egy-volt, a lázmérőre lerázva,

na jedinu dušu, na streseni toplomer,

a falhoz vágott lecsóra, a csodákra

na zid bačeni đuveč, na čuda

Marad-e valóság,

Ostaje li stvarnost,

vagy csak lét-értelmezés

ili tek u istrošene teorije

rissz-rossz teóriákba zárva?

zatvoreno tumačenje bitisanja?

1994.06.21.

21. 06. 1994.