Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Neviem, čo to je, no zvlášť chutí

Elrévedezni némely szavadon,

Rojčiť nad tvojím slovom, jak zvučí,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

Sťa na súmračnom nebi lesklice

És rajta túl derengő csillagok.

Za nimi svitajúce hviezdice.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Neviem, čo to je, no sladké je,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Keď ma tvoj zor jedinký zazreje,

Holott borongón már az este jön.

Sťa lúč slnka sa mihne na streche,

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hoc večer už prichádza zahmlene.

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Neviem, čo to je, no cítim dosť,

Mint márciusi szél a sírokat!

Že ma opúšťa i tklivosť,

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Pohladká ma hodváb tvojho slova,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Sťa hroby južná marcová bora!

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Neviem, čo to je, no fest fajn je,

Tá bolesť sladká nech ma prepadne.

Ak pochabosť, ak omyl, nech bude,

Ak láska, odpusť, daj mi perute!