Énekli egy hegedős a XIV-ik században

(Spieva hudec v XlV-tom století.)

   Királyasszony kertje

   Kivirult hajnalra:

Ten kráľovnin ohrád

Fehér rózsa, piros rózsa...

vzkvitol svitom. Kráska:

   Szőke, leány, barna.

biela, červená tam ruža ...

   "Királyasszony, néném,

plavo-, tmavo-vláska.

   Az egekre kérném:

Azt a rózsát, piros rózsát

„Kráľka. sestra — mosím —

   Haj, beh szeretném én!

pre Boha vás prosím

   Beteg vagyok érte,

o tú ružu červenú, juž

   Szívdobogást érzek:

vždy na mysli nosím!

Ha meghalok, egy virágnak

   A halottja lészek!"

Chradnem pre ňu chorý,

   "Jaj! öcsém, Kázmér,

srdce hruď mi borí:

   Azt nem adom százér! -

jestli umriem, pre kvetinku

Menj! haragszom... nem szégyelled?...

čierna smrť ma zmorí!'

   Félek, bizony gyász ér!

   Sietős az útam,

„Joj, Kazimier — často —

   Reggeli templomra:

nie, tej nedám za sto —

Ha beteg vagy, hát fekügy le

Iď, hnevám sa... nemáš studu?...

   Bársony pamlagomra." -

Tŕpnem, zkazí nás to i

   Megyen a királyné,

   Megyen a templomba;

Do chrámu mi náhlo

Szép virágok, deli szűzek

na pobožnosť rannú;

   Mind követik nyomba.

ak si chorý, toť, pohovka

   Könyörögne, - nem tud,

moja, ľaž si na ňu. —

   Nem tud imádkozni;

Olvasóját honn feledé:

Ide do kostola

   Ki megyen elhozni?

kráľka krôčkom na piaď:

   "Eredj fiam, Klára,

kvetinky, spanilé panny

   Hamar, édes lyányom!

nasledujú zapäť.

Megtalálod a térdeplőn,

   Ha nem a diványon."

Rada by sa modliť,

   Keresi a Klára,

nevie — bez slov dnes je;

   Mégsem akad rája:

ruženec zabudla doma:

Királyasszony a templomban

kto jej ho prinesie?

   Oly nehezen várja!

   Keresi a Klára,

„Chod, dievočka, Kláry,

   Teljes egy órája:

zaskoč rovno lani!

Királyasszony a templomban

Nájdeš mi ho na kľakátku,

   De hiába várja.

ak nie na diváni.

   Vissza se megy többé

   Deli szűzek közzé:

Išla Klára; hľadá,

Inkább menne temetőbe

naň preds’ nepripadá:

   A halottak közzé.

v chráme kráľovná tak ťažko

   Inkább temetőbe,

čaká, že až zbľadá.

   A fekete földbe:

Mint ama nagy palotába

Hľadá Klára, hľadá

   Ősz atyja elébe!

za hodinu a’da:

   "Hej! lányom, lányom!

v chráme kráľovná, ej. darmo

   Mi bajodat látom?

čaká, celá bľadá.

Jöszte, borúlj az ölemre,

   Mondd meg, édes lyányom."

Viac ni nejde zpiatky

   "Jaj, atyám! nem - nem -

v panien venček sladký:

   Jaj, hova kell lennem!

radšej šla by medzi mŕtvych

Hadd ölelem lábad porát, -

cmiternými vrátky.

   Taposs agyon engem...!"

   Harangoznak délre,

Radšej do cmitera,

   Udvari ebédre;

v skrýš večného šera:

Akkor mene Felicián

do paláca než pred šecľa

   A király elébe.

otca — taká dcéra!

   A király elébe,

   De nem az ebédre:

„Hej, dievča, čo ti!?

Rettenetes bosszuálló

Stopy vidím psoty —

   Kardja - volt kezébe'.

Poď, priviň sa ko mne a mi

   "Életed a lyányért

povedz, dcérečka ty.“

   Erzsébet királyné!"

Jó szerencse, hogy megváltja

„Joj, otče, nie — nie —

   Gyönge négy ujjáért.

joj, kam dieť sa pre ne!

   "Gyermekemért gyermek:

Daj zobjať mi prach nôh... rozšliap

   Lajos, Endre, halj meg!"

decko zatratené!... “

Jó szerencse, hogy Gyulafi

   Rohan a fegyvernek.

Zvonia na poludnie:

   "Hamar a gazembert...

dvorný obed bude.

   Fiaim, - Cselényi...!"

Vtedy hnal Zach na Vvšehrad,

Ott levágák Feliciánt

ako mračno bludné.

   A király cselédi. -

   "Véres az ujjad,

Pred kráľa šiel — sto bied —

   Nem vérzik hiába:

ale nie na obedť

Mit kivánsz most, királyi nőm,

strašný meč mal v hrsti, pomstiť

   Fájdalom díjába?"

bujnej zrady obeť.

   "Mutató ujjamért

   Szép hajadon lányát;

„Život tvoj za dcéru,

Nagy ujjamért legény fia

kráľovná!...“ I veru

   Borzasztó halálát;

šťastie, že sa sjednať stihla

   A másik kettőért

na štýr prstov mieru.

   Veje, lánya végét;

Piros vérem hullásaért

„Za dieťa tiež ti tie: —

   Minden nemzetségét!"

Ľudo, Ondrej, zmrite!“

   Rossz időket érünk,

Šťastie, Kňazič že zachytil

   Rossz csillagok járnak.

ostrie okamžite.

Isten ója nagy csapástól

   Mi magyar hazánkat! -

„Chytro lotra-vraha ...

synkovia, — hej, Cele!...

Aj dorúbe Feliciána

čeľaď hneď tam cele. —

„Krv vrie ti z prstov,

na zmar zo žiadneho:

čo si žiadaš, družka kráľa,

menom bolestného ť

„Za ukazovák tú

z dcér, jejž pleť tu vinná :

za veľký prst úmor jeho

svobodného syna.

Za iné dva zaťa,

dcéry skon; za škodu

na krvi mi — do koreňa

vývrat jeho rodu !“

Mrcha idú časy,

zlé sa hviezdy jašú:

Boh zavaruj od pohromy

uhorskú vlasť našu! —