Утоплен северный закат

Már elmerült az alkonyat

В воде загаженных каналов

A csatornák piszkos vizében,

Проспектами исхлестан, град

Pétervárt a sugárutak

Петров дрожит, как конь усталый.

Kötéllel verik a sötétben.

Ночь, ядра-звезды волоча,

Az éjszaka, csillagait

Бредет, как узник на прогулке.

Vonszolva, mintha lánca volna,

Деревья ветками стучат,

Előbotorkál, s én a csörgő

В душе рождая отзвук гулкий.

Lombokat hallgatom szorongva.

В пивной - галдеж и хохот грубый,

A hold Pugacsov koponyája,

А в небе маской Пугача,

Repedt vigyorgás odafenn,

Отрубленная, скалит зубы

A mélyben bőgés, kocsmalárma,

Луна в руке у палача.

Baltaként rándul meg szivem.

Ладонь дрововую к прохожим

Vak koldus a bérház sötétje,

Уныло тянет дом-слепец.

Nyújtja az udvar tenyerét,

И звезды на прыщи похожи

Fölötte csillagok kelése

На небе, нищего лице.

Fakad. Mert koldusarc az ég.