Együgyű dal

Дрянь-песенка,

az én dalom,

как ай-ай-ай

ő fújja ezt:

нехитрая:

a fájdalom.

то боль моя.

Azt fújja: jaj,

azt súgja: fáj,

Она, она

a fej, a fog,

в дуду дудит,

a szív, a száj.

утробное:

Metsz, mint a kés,

нутро болит.

szúr, mint a tű,

oly iszonyú,

Кольнет иглой –

oly egyszerű.

поди, достань,

Csöpp cérnahang,

резнет пилой,

nyápic zene,

страшна, проста.

de mintha ég-

föld zengene.

Пустяк, пискля,

Sír, mint a víz

тилим-пам-пам,

rí, mint a tűz,

и вдруг земля

trilláz, sziszeg

напополам.

és csengetyűz.

Azt hirdeti,

Водой урчит,

hogy ő is él,

огнем ревет,

és kornyikál,

рвет, волочит

és gőgicsél.

в коловорот.

Nő és dagad,

ha csenevész,

То писк, то бас,

s apad, tünik,

мол, и она,

sosem enyész.

не хуже вас –

Most gőztülök,

жива, важна.

éppúgy sivít,

most csak csipog,

И ну жиреть,

mint csitri síp.

пока мала,

Nem hagyja el,

и ну гореть –

bármit teszel,

чур, не дотла!

vág, kalapál,

fúr, vés, reszel.

Замрет, начнет,

Bömböl, huhog,

чуть-чуть дыша,

dörög, recseg,

чушь-дудочка

folyton beszél,

у малыша.

locsog, fecseg.

Alig virrad,

Вдруг – рог, гобой,

már belekezd,

вбок, вверх да вниз,

és hajnalig

с тобой, тобой,

nem unja ezt.

куда ни ткнись.

Nem unja el,

én sem unom,

Свербит, долбит,

megyek sötét,

сверлит, урчит,

nem-járt uton.

и ни на миг

Ki ő, mi ő,

не замолчит.

nem ismerem,

szólítani

Ночь напролет

nem is merem.

поедом ест,

Nem fekhetem,

когда ж, когда

nem alhatom.

ей надоест?

Mást mit tegyek?

Hát hallgatom.

Не надоест,

Az életem

ни ей, ни мне;

lejtős felén

ни зги окрест,

így mulatunk

все путаней,

mi, ő meg én.

Állok vele,

Да кто она,

hanyatt esem,

и что я ей?

forgat tovább

молчу – позвать

vad-rémesen.

еще страшней.

Meggyűlölöm,

elátkozom,

Ни встать, ни лечь;

lassan, szépen

беспомощно

barátkozom.

молчу себе –

Nem tördelem

чего ж еще?

a két kezem,

hogy mit jelent,

Так под конец

nem kérdezem.

житья-бытья

Nem kérdezem,

гуляем мы  –

mi végre kell,

она да я.

csak figyelem,

csak érdekel.

Рванешься в бой,

Nótája csúf,

валит ничком

de nem sekély,

и ну тобой –

bár bamba is,

мячом, волчком.

a mélye mély.

A mélye mély,

Терзался, клял,

mert mélybe vet,

со свету сжить

készítgeti

пытался – зря;

a végemet.

учусь дружить.

Ép testemet

vetkőzteti,

Пытать ее

hiába van,

не пробую,

nem kell neki.

и так друзья

Rohan, cikáz

до гроба мы.

az idegen,

bőszen betör,

Не завожу

s nem idegen.

беседу я,

Már várom is,

а так, слежу,

mihelyt kiállt,

исследую.

ő benne most

lelkem kiált.

Напев ее

Halál-hívó

и прост, и глуп,

vérem gagyog,

зато не пуст;

nem ő a rossz,

в ней глуби глубь.

én, én vagyok.

В ней глуби глубь,

и в глубь влечет,

не врёт про чёт

или нечёт.

Что ей с костей

содрать живьем,

ты цел, а ей

всё нипочем.

Крик, толкотня

внутри меня,

а я привык;

почти родня.

Почти что жду

как, клеть круша,

в ее дуду

дохнет душа.

Нет, не со зла

она со мной…

Я сам, я сам

всему виной.