Ja už neviem žiť za jej hranicami.

Én nem tudok már rajta kívül élni.

Stopy guliek na domových stenách,

Golyónyomok a házai falán,

krv starého otca, beh starej mamy

nagyapám vére, nagyanyám futása

sú, tak sa zdá, vpálené do tehál,

van a téglákba égetve talán,

tak ako do mňa ten bunkrový pocit,

ahogy belém a légópincék mélye,

ten zavýjajúci smrteľný strach.

a szirénázó halálfélelem.

Cez deň ma opúšťa, ale zas v noci

Nappal mintha elengedne, de éjjel

sa krajina navracia v historkách.

leül az ország, és mesél nekem.

Szájából etet, énekével altat,

Kŕmi ma z úst, vlastnou piesňou uspáva,

és tréfálkozik, mikor nagybeteg,

a posmeškuje, keď sa s ňou svet točí,

láttam gyengének, láthattam erősnek,

videl som ju padať, a zase vstávať,

s bár hagyná, de én túl nem léphetek

hoci môžem, nikdy neprekročím

testén, mit száz évek szabdaltak széjjel,

jej telo, čo storočia roztrhali,

emlékein, mit ide hord a szél,

cez spomienky, čo sem vetry nosia,

kell, hogy szeressen, és kell, hogy szeressem,

musí ma milovať, a ja tiež musím,

ha meghallom, mit álmában beszél.

keď počúvam, čo hovorí zo sna.

Pora is kell, mi ingeim nyakára,

Ja chcem aj jej prach, čo sa mi priliepa

cipőmre, hajam szálára tapad,

na krk košele, topánky, vlasy,

más ölében csak idegen lehetnék,

v inom lone môžem byť len cudzinec,

ő ismer, és magamnak visszaad.

ona ma pozná, len k nej sa hlásim.

Szép hölgy, Európa, hiába tárod

elém minden résed és hajlatod,

Kráska, Európa, darmo otváraš

csábít, mit kínálsz, űz hozzád a vágyam,

predo mnou každý záhyb, štrbinu,

s beléd hatolni képtelen vagyok.

vábiš ma a ja sa v túžbe ponáram,

Kapudhoz érve lelohaszt a szégyen,

no nemôžem do teba preniknúť.

ne hidd, hogy hűségem nem átkozom,

Darmo sa nechávam lákať neverou,

míg újra s újra megtermékenyítem

pri tvojej bráne ma zrazí ostych,

csúf kis hazám, imádott asszonyom.

a preto len znova sejem semeno

do ľúbenej ženy, mrzkej vlasti.