Matku bolí materské znamienko, preto mi

Anyának fáj az anyajegye, az álmát

radšej vyrozpráva sen, v ktorom strávila hodinku

meséli inkább, hogy halott nagyapjával

s mŕtvym dedom, ten sa jej predstavil,

töltött el egy órát, aki kellően be-

ako sa patrí, lebo veď sa ešte nikdy

mutatkozott, hisz sohase találkoztak

v tomto živote nestretli, čím dal najavo,

még ebben az életben, tudtul adva, őt

že ho prikrýva cudzia zem a padol v prvej

idegen föld takarja és elesett az

svetovej, ktorá sa začala presne

első világháborúban, ami meg pont

pred sto rokmi, po tom, ako zastrelili

száz éve kezdődött, miután lelőtték

následníka trónu, na to matka precitla

a trónörököst, mire anyám feleszmél,

a ja som jej závidel, bože, ako som jej závidel,

s én irigykedem, de istenigazából,

to už nemôže byť dielo náhody,

ez már nem lehet a véletlen műve,

nečíta noviny, nepozerá internet,

nem olvas újságot, nem néz internetet,

a keď je k nej štedré už aj zabúdanie,

ha már a felejtés is bőkezű hozzá,

stačí jej život presnívať.

elég végigálmodnia az életét.