Vraždil som. Trávil som. Najmä zo závisti,
Öltem. Mérgeztem. Főleg irigységből,
no inokedy len tak, že som mal chuť
de néha csak mert egyszerűen jó volt
vrhnúť sa na nich, ako orol z výšky,
lecsapni rájuk, mint sólyom az égből,
na telá v kŕči sa iba tak dívať,
a testek görcsbe rándulását nézni,
počúvať chrčanie... Možno zabudnúť,
hallgatni hörgést… Kicsit fura hóbort,
no o čo viac je pri pohári vína
de látványos győzelem felidézni
s veľkou pompou pripomínať si ich smrť.
a halálukat, míg iszom az óbort.
Oni nie sú. Ja som. V kope zodratých
Ők nincsenek, én vagyok. S most a régi
spomienok sa teraz hrabúc, cítim,
emlékek közt kotorászva úgy érzem,
že mám dosť. Neverím, že sa oplatí
elég volt. Nem hiszem már, hogy megéri
ďalej žiť. Stačilo. Čo s mojím bytím,
élni tovább. Meguntam. Megelégszem
veď bol som a stal som sa, kým som sa stal.
azzal, ki voltam, azzal, kivé váltam.
Aj tak som sa dávno dobre nevyspal.
És úgyis rosszul alszom mostanában.
Bolo by už načase skončiť všetko,
Ideje volna végeznem magammal,
no zdržiava ma toto jarné svetlo,
de ez a tavaszi napfény marasztal
napiť sa, najesť, užiť si pohodlia,
inni, élvezni, őzpörköltet enni,
trocha slasti... Ja nikomu nehodlám
jól érezni magam... Senkinek semmi
skladať žiadne účty za svoje činy!
köze hozzá, hogy mit tettem, ha tettem,
Ktorý červ by sa ma odvážil viniť?
melyik féreg mer ítélni felettem?
Vraždil som. No a? Veď tak robil každý
Öltem. Na és? Hiszen mindnyájan öltek,
ako som ja jediný nemal vraždiť?
én sem tehettem másként. A görögnek
Súc Grékovi Grékom, Židovi bratom,
görög valék, és zsidó a zsidónak,
ako je písané, stal som sa vrahom
mint meg van írva, és a gyilkosoknak
iných vrahov. Koho ešte aj dnes moja vina kvári?
lettem gyilkossá. Ki merne vádolni?
Komu už teraz ublížim? Ja, starý
S kinek ártok most már? Mit árthat holmi
človek, čo mu smrtka stojí pred prahom?
vénember, kire úgyse virrad sok nap?
Hľadím krotko, že sa začína jariť,
Nézem szelíden, most kezd tavaszodni,
slnečné svetlo ma hladí po vráskach.
és ráncos arcom kitárom a fénynek.
(Len nech nie je búrka. Z tej mám veľký strach.
(Csak vihar ne legyen. Viharban félek.
Vietor mi rozdrapí dvere a vojdú,
A szél feltépi ajtómat, s bejönnek,
ktorých som zabil a hrmia, že pôjdu
kiket megöltem, s bosszúért dörögnek
po pomste. Lebo to je koniec sveta,
fejem fölött. Mert az a harag napja,
a v záblesku sa zjaví silueta
az ívfényben fölsejlik az alakja
toho, pred kým nenájdem výhovorku...)
annak, kitől nem futhatok el én se…)
Uteš ma, uteš ma, ty slnko Yorku!
Vigasztalj, vigasztalj, York napsütése!