nečuduj sa, zlatko, že píšem naposledy

hogy utoljára írok, azt ne csodáld, szívem,

ja nebudem nikdy tá druhá žena,

én nem leszek soha az a másik nő,

tá zlodejka mužov, tá lupička otcov,

az a férjtolvaj, az az aparabló,

mladšia milenka, zle utajená,

a titokba kúrt fiatal szerető,

ktorú opustené manželky preklínajú, keď

akit az elhagyott feleségek átkoznak este, mikor

po večeroch osamelo kúpu deti,

magányosan fürdetik a gyerekeket,

ktorá vkĺzne do vankúšov manželskej postele,

aki bebújik a hitvesi ágy vánkosai közé,

a pre ňu sa nedá včera, dnes ani inokedy…

és miatta tegnap, ma és holnap se lehet...

budem radšej kamión, ktorý zrazí čas,

inkább kamion leszek, aki elüti az időt,

čo sa bez teba šuchtá cez cestu tak pomaly,

ami nélküled vánszorog az úton át,

ja ani nezastanem, len zaplatím clo,

és meg sem állok, csak fizetem a vámot,

a keď príde hranica, len pridám plyn.

ha jön a határ, és hajtok tovább.

v tajnosti si budem čítať listy,

biztonságban elviszem a rakományomat,

nebude nič, čo si neodnesiem,

és titokban olvasom a leveleket,

že mi budeš chýbať, nepopieram, láska,

hogy hiányozni fogsz, azt nem tagadom le szívem,

ale sú veci, ktoré už človek predsa nesmie.

de van, amit az ember már mégsem tehet.

a teraz nech som požehnaná či nemilá,

és most legyek akár áldott, akár megátkozott,

oddnes sa mi mailová adresa zmenila.

az ímélcímem mától megváltozott.