Obal knihy, na ktorej

Egy könyv borítólapját, ahol

bola viditeľná moja tvár, tak

az én arcom volt látható, úgy

skladali, že jedno z mojich uší

hajtogatták, hogy a fél fülem

sa vo vnútri ocitlo, vedľa takzvaného

belülre került, az úgynevezett fülszöveg

poušného textu[1], a riadky nachádzajúce sa tam

mellé, és mivel az ott olvasható sorok

ma vychvaľovali, odvtedy ustavične

dicsértek, állandóan hallhatom

počúvam vlastnú pochvalu, aj keď len

azóta a saját dicséretemet, még hogyha csak

jedným uchom. Pri inej príležitosti

fél füllel is. Egy másik alkalommal

lektor k mojej knihe nestihol napíšať

nem ért rá fülszöveget írni

poušný text, a poprosil ma,

könyvemhez a lektor, és arra kért,

aby som to namiesto neho napísal ja. Pravda,

írjam meg azt helyette. Persze,

nemohol som vychvaľovať hlava-nehlava sám seba,

nem dicsérhettem magamat agyba-főbe,

načo kritik, nepoznajúc pozadie prípadu,

mire egy kritikus, nem ismerve az ügy hátterét,

autora poušného textu vyhlásil

botfülűnek nyilvánította a fülszöveg

za hudobne hluchého, tvrdiac, že básne sú

szerzőjét, mondván, hogy a versek

v skutočnosti onakvejšie.

valójában sokkal különbek.

Nuž páči sa! Takto dopadne chudák

No tessék! Így jár a szegény

básnik, ak je prehnane skromný!

költő, ha túlontúl szerény!