Ó, poézia svätá, ako veľmi

Oh szent költészet, mint le vagy alázva,

si ponížená, po dôstoji ti

Miként tiporják méltóságodat

jak šliapu hlupci, a to práve, keď

Az ostobák, s ép akkor, amidőn

sa usilujú, by ta pozdvihli!

Törekszenek, hogy fölemeljenek.

To rozhlasujú svetom kňazia tvoji

Azt hirdetik föl nem kent papjaid,

bez pomazania s krikom hlásajú:

Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,

vraj, svetlicou si, áno, veľkopanskou,

Nagyúri, díszes, tündöklő terem,

nádhernou, ligotavou dvoranou,

Hová csupán csak fénymázas cipőkben

kam jedine len vo vyleštených

Lehet bejárni illedelmesen.

črieviciach možno slušne prichádzať.

Hallgassatok, ti ál hamis proféták,

Och, mlčte, falošní vy proroci,

Hallgassatok, egy szótok sem igaz.

cit! máčku pravdy v slovách vašich niet

A költészet nem társalgó-terem,

Básnictvo nie je sieňou besednou, kani

Hová fecsegni jár a cifra nép,

dav vvfintený chodí klekotiť,

A társaság szemenszedett paréja;

ten plevelový spoločnosti výber;

Több a költészet! olyan épület,

viac básnictvo je, takou budovou,

Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,

čo otvorená stojí komukoľvek,

Mindenkinek, ki imádkozni vágy,

každému, kto má žiadosť pomodliť

Szóval: szentegyház, ahová belépni

sa, slovom: kostol, do ktorého vkročiť

Bocskorban sőt mezítláb is szabad.

i v krpcoch, ba i boso svobodno.