Tvoj som, vlasť, srdcom-dušou tvoj,

Tied vagyok, tied, hazám!

domov môj ľúby!

E szív, e lélek;

Koho, ak teba nie, by ja

Kit szeretnék, ha tégedet

miloval, ľúbil?

Nem szeretnélek?

Hruď moja chrám je, obraz tvoj

Szentegyház keblem belseje,

oltár v ňom tvorí;

Oltára képed.

ty trvaj, a ak treba: chrám

Te állj, s ha kell: a templomot

pre teba zborím;

Eldöntöm érted;

a hruď, než klesne, modlitbu

S az összeroskadó kebel

vydýchne v šťastí:

Végső imája:

Požehnaj, bože, požehnaj,

Áldás a honra, istenem

požehnaj vlasti!

Áldása rája! -

No nepoviem ja pred nikým,

De én nem mondom senkinek,

neskríknem to ja:

Ki nem kiáltom:

že ty si v šírom svete tá

Legkedvesebbem hogy te vagy

najmilšia moja.

A nagy világon.

Sledujem krok tvoj za krokom

Titkon kisérem lépteid,

tajne, no verne;

S mindegyre híven;

nie ako tôňa pútnika,

Nem, mint az árny az útazót,

len keď je pekne.

Csak jó időben.

No ako rastie tôňa, keď

De mint az árnyék nő, midőn

sa zvečerieva,

Az est közelget:

tak vzrastá žiaľ môj, keď sa, vlasť,

Nő búm, ha sötétedni kezd,

nad tebou stmieva.

Hazám, fölötted.

A idem, kde tvoj verný zbor

És elmegyek, hol híveid

pozdvihne čašu,

Pohárt emelve

by osud svätý život tvoj

A sorstól új fényt esdenek

zas viedol k jasu;

Szent életedre;

a do dna víno vypijem

S kihajtom egy cseppig borát

z pohára svojho,

A telt üvegnek,

hoc trpké je ... bo prúdi prúd

Bár keserű... mert könnyeim

sĺz mojich doňho!

Beléperegnek!