Och, nehľaď tak zamračene

Oh! ne nézz rám oly sötéten

na mňa, družka žitia drahá,

Pályatársa életemnek,

v jeseň jak keď chmára tiaha

Mint midőn az őszi-felleg

po lúčine svoje tiene;

Húzza árnyékát a réten;

milo hľaď, z úst smev nech skvitá;

Nézz szelíden, nézz mosolygva:

mužova je starosť žitia.

Férfié az élet gondja.

Hoci druh tvoj ducha ztráca,

Bárha csügged hív barátod,

nemá lahôd na jazyku,

Nincs enyelgő tréfa nyelvén,

a hnev sudby súc vo vzniku,

S a kemény sors vésze kelvén

tvár mi vidíš zatmievať sa:

Arcom elborulni látod:

netlač tieseň srdce ti tá —

A te szíved ez ne nyomja:

Mužova je starosť žitia.

Férfié az élet gondja.

Hrmiac vodopád sa rúti,

Dörgve hull a nagy zuhatag,

bralu svedčí šero desné;

Szirthez illik rémes árnyék;

krotká je však roveň, plesne

De szelíd a rónatájék,

riava z hôr si hupká v púti,

Zengve lejt a völgyi patak,

kvet nív sviežiac, zeleň žita:

Mely a zöld virányt befolyja:

mužova je starosť žitia.

Férfié az élet gondja.

Tedy nehľaď na mňa mračne;

Hát ne nézz rám oly sötéten;

nech hoc zúria živly vonku,

Zúgjanak bár künn a vészek,

len, toť, hniezdko v striešky sklonku,

Csak ez a kis enyhe fészek

to nech zmar mi nevynačne:

Ez maradjon mindig épen:

hruď tá ináč broňou krytá —

Szívem a bajt könnyen hordja:

Mužova je starosť žitia.

Férfié az élet gondja.