Konečne raz shliadka

Végre megtörtént a

preočakávaná,

Rég várt viszonlátás!

niet z nej útechy, niet

Nincs köszönet benne,

na nej požehnania.

Nincsen istenáldás.

Videl som si otca... či len rakvu jeho,

Láttam jó atyámat... vagy csak koporsóját,

z tej tiež iba hrana bola ku dohľadku,

Annak sem látszott ki csak az egyik széle,

i tú v cmiteri som videl, vedľa neho

Ezt is akkor láttam kinn a temetőben,

keď sme uložili dobrú moju matku.

Mikor jó anyámat tettük le melléje.

Nemám otca, matky,

Sem atyám, sem anyám

ni ich napozatým

Nincs többé, nem is lesz,

nebudem mať, ichž bych

Kiket szoríthatnék

k prsiam privil vzňatým,

Dobogó keblemhez,

ktorým bozkával bych i tie stopy nôh ich.

Akiknek csókolnám még lábok nyomát is,

bo o krvi sŕdc ma vychovali, páskou

Mert engemet szivök vérén neveltek fel,

zem jak obopína slnce z lúčov mnohých,

Mert körűlöveztek, mint a földet a nap

otáčali ma, hej, svojou svätou láskou!

Lángoló sugári, szent szeretetökkel!

Och, nač’ pošiels’, otče,

Oh atyám, oh anyám,

mati, nač’ tiež za ním?

Miért távozátok?

Viem, je pokoj hrobov

Tudom, hogy áldás a

pre vás požehnaním;

Sír nyugalma rátok,

no čo požehnaním vám, mne kliatbou vadí,

De mi nektek áldás, az átok énnékem,

pod ňouž moje srdce už-už schradá-stydá!

Melytül szegény szívem csakhogy nem reped meg!

Keď tak zachodíte so mnou, čo ma radi,

Ha így bántok velem, ti kik szerettetek,

jak sa mám tým úfať, čo ma nenávidia?

Mit várjak azoktul, akik nem szeretnek?

Tu ma zanechali,

Itt hagytak, elmentek,

pošli bez návratu!

Nem is jőnek vissza!

Rov ich pije slz mi

Omló könnyeimet

sprchu prebohatú.

Sirjok halma issza.

Tečte, slzy moje, teč, ty vrelá riava,

Folyjatok, könnyeim, folyj, te forró patak,

na lad hlaď ich tvári tichým vsakom doliezť,

Szivárogj le hideg orcáikra halkan,

od teba nech zvedia: sirota ich pravá

Hadd tudják meg rólad: árva gyermeköknek

akú rozháralú na duši má bolesť!

Elhagyott lelkén mily égő fájdalom van!

Ale nie, nie, radšej

De nem, de nem, inkább

oddialim sa ztadiaľ,

Eltávozom innen,

než bych prúd slz svojich

Hogysem könnyem árja

precediť k nim žiadal;

Hozzájok lemenjen;

chráň Boh!... nech tak dobrí rodičia by moji

Mentsen isten tőle!... édes jó szülőim

zacítili horké syna svojho city,

Hogyha megéreznék fiuknak keservét,

bolo by i v hroboch — sŕdc ich po pokoji,

Szerető szivök a sírban sem pihenne,

žiaľom bol by celý byt im prevečitý.

Egy bú lenne nékik a hosszú öröklét.

S Bohom tedy, s Bohom ...

Isten veletek hát...

Len raz ešte s vaším

Csak egyszer még, egyszer

zobjímam sa krížom

Ölelkezem össze

hrobným, ujdúc s ťažším ...

Sírkeresztetekkel...

Na ňom priečka tá sťa ramená by boly,

Olyan a két ága, mint két ölelő kar,

jak by vystierali ruky otec i mať...

Mintha apám s anyám nyujtaná ki karját...

hádam vstali z lozí totých pre mŕtvoly,

Tán fölemelkedtek halotti ágyokból,

ešte raz si syna chcejú vyobjímať!

Fiokat még egyszer ölelni akarják!