Kúpe sa mesiačik v neba oceáne,

Fürdik a holdvilág az ég tengerében,

prostred hory zbojník zadumal sa žiaľne,

Méláz a haramja erdő közepében:

husto porosila trávu rosa noci,

Sűrű a füvön az éj harmatozása,

hustejšie však slzy ronia jeho oči.

De sűrűbb két szeme könnyének hullása.

O valašku sa on oprie zarmútené:

Baltája nyelére támaszkodva mondja:

„Že som sa len dal na veci zabránené!

"Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra!

Mati moja milá, dobre chceli ste mi,

Édesanyám, mindig javamat akartad;

že som nepočúvol, banujem dnes veľmi.

Édesanyám, mért nem fogadtam szavadat?

Nechal som dom rodný, dal sa na tuláctvo,

Elhagytam házadat, földönfutó lettem,

u zbojníkov, kmínov našiel som si bratstvo,

Rablók, fosztogatók közé keveredtem;

aj včuľ s nimi žijem, sebe na potupu,

Most is köztük élek magam szégyenére,

pútnikom nevinným na škodu a zhubu.

Ártatlan útasok nagy veszedelmére.

Rád by ja šiel domov, zhodil toto jarmo,

Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,

nechal týchto tuná, no už všetko darmo:

Örömest itt hagynám, de most már nem lehet:

mať už v hrobe leží ...domec fujavica

Édesanyám meghalt... kis házunk azóta

vzala odvtedy ... a stojí šibenica."

Régen összeroskadt... s áll az akasztófa."